Counsellor

Hallgatják beszédidet, de nem cselekeszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkokra, szívök pedig nyereség után jár. (Ez 33,31)

Ezékiel a Kr.e. 6. században a babiloni fogságban lévő nép prófétája volt. Általánosságban elmondható, hogy nem hallgattak szavára. Mai Igénkben is ez tárul elénk. Isten népe elmegy hallgatni a próféta beszédét, de eszük ágában sincs oda figyelni, hogy mit mond, akkor is a nyereségen gondolkodnak. Hogyan képviselik az Isten ügyét az ilyen emberek? Ismerős-e nekünk ez a viselkedési forma? Beszélünk kereszténységről, meg védőbástyákról, hitről, magasztos fogalmakról (miközben fogalmunk sincs mit jelentenek ezek...) és közben máshol jár az eszünk. Ezért aztán elmaradnak a hitbéli cselekedetek, nem az Ige szerint élünk a hétköznapokban. Persze sokszor elhangzik: ne csak hallgatói legyünk az igének, hanem megtartói is. Ez jellemző az érett keresztyénekre. Adjunk hálát azokért, akik ebben az álságos, hazug, korrupt világban is bizonyságtételükkel lekötik figyelmünket. A hallottakat pedig cselekedjük is meg.

 És mikor a hitetlen elfordul az ő hitetlenségétől és törvény szerint s igazságot cselekszik, él a miatt. (Ez 33,18)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Igéd hallgatója lehetek.

Ámen