Counsellor
És adok nékik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testökből, (Ez 11,19)
Isten azt az embert áldja meg új szívvel, új élettel, aki kész kitakarítani régi életéből minden haszontalan dolgot. Ennek a következménye, hogy Isten rendelkezéseit megtartjuk, népévé válunk, úgy lesz vezérlő Istenünk. Tovább nem kell görcsölnünk, hogy az igazságot cselekedjük, hanem hinnünk, ahogy Ábrahám is hitt. Ezt számította be neki Isten igazságul. Ezen az úton kell nekünk is elindulnunk, nem minden áron a jó cselekedeteket felmutatni. Aki ezekre törekszik, az hamar bele fárad, mert a saját erejét akarja erre felhasználni. A mi erőnk véges, Isten viszont akkor mutatja meg erejét, amikor mi elgyengülünk. Hit által biztat minket. Ábrahám se tudott saját erejéből semmit sem cselekedni, hanem onnan, felülről kapta munkájához az erőt. Ezért mondja Pál apostol is: „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Mit kell nekünk ehhez tennünk? Semmit sem, csak hinni és engedelmeskedni Egyetlen Urunk akaratának. Hit által meglátni, mikor mit kell cselekednünk, mert új életet csak így kezdhetünk.
De a kiknek szívök az ő fertelmességeik és útálatosságaik szíve szerint jár, azoknak útját fejökhöz verem, mondja az Úr Isten. (Ez 11,21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy kitakarítod életemből a Neked nem tetsző dolgokat.
Ámen