Conservus
Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. (Jn 1,3)
Személyesen ismerni az Úr Jézus Krisztust annyi, mint szolgálni Őt, hogy megtapasztaljuk az életünk örömét és beteljesedését. Ha úgy ismerjük a Krisztust, mint Egyedüli Urunkat, a Megváltónkat, akkor hisszük azt, hogy Ő az egyedüli személy, Aki közvetít az Atya és közöttünk. Isten azt mondja: „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem” (Ézs 43,25). Ha bárki "felkent" más földi "hatalmasság" zavaros ömlengésének dőlünk be, az olyan, mint a bálványimádás. A Biblia azt mondja: „Isten a Krisztusért bocsátott meg nektek” (Ef 4,32). A megbocsátás éppen a jézusi hitből van, nem az érzéseinktől függ. Tanuljunk a kudarcokból, erősödjünk meg a hitben, és használjuk fel arra, hogy mások számára áldás lehessünk. Ha nem Krisztus Jézus van életünk középpontjában, akkor nincs meg az egyéni életkörök szuverenitása, az a református elveink megtagadása. Akkor nem Krisztus az egyház királya, hanem valami földi személy kormányoz. Nem a presbitérium a kormányzás orgánuma, hanem a "választott" vezető. Nem a gyülekezet választ tisztségekre, hanem csak mint kiskorú várhatja a "fentről jövő intézkedéseket", azt, hogy: "dőljön a lé"... Amikor azonban az ismeretlennel nézünk szembe, valamivel, amit még soha nem csináltunk, olyankor az akaratlagos hitre van szükségünk. Arra a hitre, ami tudja azt, hogy Isten „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk” (Ef 3,20). Ha tudatosan cselekszünk, a hitünk növekedni fog, ellenben ha passzívak maradunk, akkor nem fog. Ahogyan egy folyó sodrása kimossa a partot, a hit is kikopik a mindennapos használatban. Ha nem teszünk semmit azért, hogy a krisztusi hitet megvédjük, Őt helyezzük ismét a középpontba, akkor bizony bukás lesz az osztályrészünk. Jézus Krisztus azt mondta az efezusi gyülekezetnek, hogy emlékezzen a magaslatra, ahonnan lezuhant! (ld. Jelenések könyve 2,5). Ha a lecsúszásunk fokozatos volt, akkor nem is vesszük észre. Ha a tetteinkből eltűnik az öröm, a lelkünkből a békesség, és a beszélgetéseinkből (ha egyáltalán vannak) hiányzik az Isten Igéje, annak súlyos következményei vannak. Köznapi értelemben a hit olyan, mint az izmaink: ha nem edzzük folyamatosan, elsorvadnak és mi tehetetlenek leszünk.
Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem,
Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom,
Te tarts meg, Istenem!
A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait,
Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit;
Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten,
Remélni megtanít!
Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk,
De a hit drága kincse Örök és fő javunk;
Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen:
Élünk vagy meghalunk.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vagy életemnek Ura.
Ámen
