Conservus
Ha látogatni jön be valaki, hiábavalóságot beszél; szíve álnokságot gyűjt össze magának, kimegy az utczára és beszél. (Zsolt 41,7)
Az ördög megpróbál meggyőzni arról, hogy ne legyen célunk, hogy azt gondoljuk, nincs erőnk, lehetőségünk. Megpróbálja elhitetni velünk, hogy semmit sem érünk. Ha ez nem működik, eszünkbe juttatja az összes csalódást, amin átmentünk eddigi életünk során. Ha ennek bedőlünk, akkor annyira kételkedni fogunk önmagunkban és olyan alacsony lesz az önértékelésünk, hogy nem fogjuk elhinni azt sem, hogy Isten bármi módon is megáldana. Egyetlen Urunknak viszont csodálatos terve van az életünkre. Nem számít, mennyire korlátozottak a képességeink, minden áldás, amit ma élvezünk, azért történt, mert az Úr a mi oldalunkon áll. A zsoltáros írja: „abból tudom meg, hogy kedvelsz, ha nem ujjonghat rajtam ellenségem, engem pedig megtartasz, mert feddhetetlen vagyok, és színed elé állítasz örökre” (Zsolt 41,13). Dávid megértette, hogy ellenségei azért támadják, mert látják Isten kegyét az életén. A kérdés az, hogy mi megértjük-e, hogy a mi életünk is Isten kegyében áll? Ha nem, akkor nem fogunk számítani a támadásra, nem fogjuk érteni a mögötte rejlő okot, és azt sem fogjuk tudni, hogyan győzhetjük le. Gondoljuk csak végig, mire vagyunk büszkék: a befolyásos társaságra, melyben forgunk, a tisztségre, amit betöltünk, amihez oly' nagyon ragaszkodunk? Még azt sem látjuk, hogy az Isten nem ezt szánta nekünk? Védjük a védhetetlent? Még ha keményen megdolgoztunk is azért, hogy eljussunk oda, ahol vagyunk, akkor is vigyázzunk a büszkeséggel! Pál apostol azt kérdezi: „Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7). Krisztus Jézus azt mondta: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15,5). Emlékeztessük magunkat arra, hogy mi csak eszközök vagyunk az Isten kezében. Nem mi vagyunk a középpontban, hanem Ő. Ez segít megőrizni a megfelelő nézőpontot. Aki csak magával van elfoglalva, (lehet az akár püspök is!), annak nagyon beszűkült az élete, csak maga körül forog. Ha figyelmezteti az Isten a hibáira, azt rögtön projektálja az egész szervezetre történő támadásként. „Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is” (Fil 2,4). Tiszteljünk és értékeljünk mindenkit, akivel találkozunk, a társadalmi helyzetétől, a nemzetiségétől, nemétől vagy más megkülönböztető tényezőktől függetlenül. Ha alázatban járunk, az emberek tisztelni fognak, elfogadnak, és nem gyanakodnak többé mögöttes önző szándékokra. A Biblia azt mondja: „Hat dolgot gyűlöl az Úr, sőt hét dolog utálatos előtte: A nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek, a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak, a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember.” (Péld 6:16–19). Óvakodjunk az ilyen emberektől!
Így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a paizsos férfiú! Haszontalan ember, hamis férfiú, a ki álnok szájjal jár, A ki hunyorgat szemeivel; lábaival is szól, és ujjaival jelt ád. Álnokság van az ő szívében, gonoszt forral minden időben, háborúságot indít. Annakokáért hirtelen eljő az ő nyomorúsága, gyorsan megrontatik, s nem lesz gyógyulása. ... Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatját, és anyád tanítását el ne hagyd. Kösd azokat szívedre mindenkor, fűzd a nyakadba. (Péld 6,11-21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Anyaszentegyházad tagja lehetek.
Ámen
