Conservus
Czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára. (Phil 3,14)
Mi az a dolog, ami számunkra a sikert jelenti? Ezek közül a dolgok közül azonban nem mindegyik van összhangban a tehetségünkkel. Arra kell összpontosítani minden energiánkat, amiben kiteljesedhetünk. Ebben a leszűkített környezetben tudunk majd a legtöbbel hozzájárulni Isten országának építéséhez. Néha a növekedésnek egy gyors, intenzív időszakán megyünk át, de amelyet aztán a stabilizálódás és a tesztelés hosszabb időszaka követ. De ne érjen csalódásként bennünket, ha folyamatos változások érnek bennünket, nekünk is változnunk kell. Gondoljunk bele: a folyamatosan csepegő vízcseppek a legkeményebb sziklát is szétmállasztják egyszer. Az óriási sziklatömbökből apró kavicsokat faragnak. Az lehet, hogy nem vagyunk megelégedve a haladás sebességével, de Isten sohasem kapkodta el a dolgokat. Mózest például nyolcvan évig készítette fel, és ebből negyven évet egy pusztában kellett töltenie... Mégis ő volt az, aki az Ígéret Földjéig elvezette népét. Az időrendet Isten állítja össze, nem mi. Persze, mindig jöhetnek olyan gondolatok, amikor fel akarjuk adni. Ezek a gondolatok a sátán sugallatai, túl kell lépnünk rajta. Egyetlen Urunk egész utunkon eddig is végig szeretett, hitt bennünk és fejlesztett. „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad…” (2Tim 2,13). A lelkünkben elevenen élnek még olyan szavak, amelyeket úgy érzünk, hogy érdemtelenül, igazságtalanul kaptunk valakitől. Vannak olyan tettek, amiket nem értünk. Megszabadulni ezektől, kiirtani ezek nyomát nagyon nehéz, szinte lehetetlen. De gyülekezeten, egy vallási közösségen belül is mekkora szakadást, rombolást tud okozni egy-egy ilyen egyáltalán nem hívő cselekedet. Láthatatlanul, a mélyben, a lélek csendjében rombolnak, pusztítatnak. Emlékezzünk rá, hogy elég volt a teremtés hajnalán a kígyó egyetlen hazug szava, hogy az első emberpárt és vele a teremtett emberiséget elszakítsa az Istentől. Elég volt egyetlen ravasz szó, hogy elültesse a kételkedés, a nagyravágyás, a nagynak látszani akarás csíráját. Azóta az első ravasz szó óta sokan megtanulták ügyesen csavarni a szavakat, "hajlítani a valóságot". A hazugság azonban hazugság marad... Szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély… - mondja a Biblia. De mi hová akarunk tartozni? Betegséget, fekélyt akarunk terjeszteni, vagy képesek vagyunk meglátni a Krisztusnak példáját, Aki áldott orvosként a betegek gyógyítására élt, szólt, cselekedett. Haszontalan szóharcokba ne bocsátkozunk önimádó, önigazult képmutatókkal, inkább fussuk meg azt a pályát, amit az Isten szánt nekünk. Emlékezzünk arra, hogy Krisztus Jézus a tanítványait is úgy indította el, hogy ahol nem fogadják őket készséggel, annak a helynek még a porát is rázzák le a sarujukról.
Mert sokan járnak másképen, kik felől sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei; Kiknek végök veszedelem, kiknek Istenök az ő hasok, és a kiknek dicsőségök az ő gyalázatukban van, kik mindig a földiekkel törődnek. Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket. (Phil 3,18-21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vezetsz engem.
Ámen
