Conservus
Keljünk fel és építsük meg! És megerősíték kezeiket a jóra. (Neh 2,18)
Figyeljük meg Nehémiás történetét. „Elmondták nekem, hogy a megmaradtak, akik a fogság után maradtak meg, nagy bajban és gyalázatban vannak ott abban a tartományban. Jeruzsálem várfala csupa rés, és kapui tűzben égtek el. Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt…” (Neh 1,3–4). Miért böjtölt és imádkozott Nehémiás? Ezt kérte: „Adj ma sikert szolgádnak…” (Neh 1,11). Amikor olyan szükséget látunk, ami megindít bennünket, akkor nagy a valószínűsége, hogy Isten hív arra, hogy tegyünk valamit. Vannak olyan zárt ajtók, melyek megnyílnak, ha hittel közeledünk feléjük... Ha Isten országát akarjuk építeni, akkor Egyetlen Urunk a megfelelő összeköttetéseket biztosítja számunkra. Ezért legyünk óvatosak, mert a segítség nem az általunk megválasztott személy által jön, akitől pedig számítottunk rá. Nehémiás esetében Isten egy pogány királyt használt arra, hogy őt segítse, és egy nincstelen özvegyet arra, hogy Illés prófétát táplálja. Ne szabjuk mi meg okoskodásainkkal az Istennek, hogy kit használhat, és kit nem! Mi, reformátusok sokszor várunk azt mondva: az Isten mozduljon. Felmerült-e már bennünk, hogy Ő talán épp arra vár, hogy mi mozduljunk végre? Nem kéne a világhoz való dörzsölődés, törleszkedés helyett az elődeink példáját követnünk? A mammonént cserébe mindent megteszünk, ami egyáltalán nem biblikus? Meg kell tisztulnunk! Amikor Dávid bejelentette, hogy szándékában áll megküzdeni Góliáttal, bátyja, Eliáb, azt mondta neki, hogy menjen haza, mert itt csak szégyent hoz a családjára. Dávid azonban nem hagyta magát lebeszélni, kiállt, és legyőzte az óriást. Isten segítségével erre mi is képesek lehetünk. Isten nem mindig a felkészülteket hívja el, de mindig felkészíti az Ő által elhívottakat. Nem számít, hogy milyen a képzettségünk, a nemzetiségünk vagy éppen a nemünk, Isten használni tud bennünket a cél eléréséhez. Nehémiás hajlandó volt elkezdeni, és az Isten dicsőséges befejezéssel ajándékozta meg. Ugyanezt megteszi értünk is. Akkor hát mire várunk még?
Gúnyoltak és lenéztek minket, mondván: Micsoda ez, a mit míveltek? Talán bizony a király ellen akartok pártot ütni? Kiknek felelék, és mondék: A mennynek Istene, ő ad jó szerencsét nékünk, és mi mint az ő szolgái kelünk föl és építünk, néktek pedig részetek és jogotok és emlékezetetek nincsen Jeruzsálemben! (Neh 2,20)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megigazítottál.
Ámen
