Conservus
Hogy miképen uralkodott a bűn a halálra, azonképen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róm 5,21)
Isten az ószövetségi törvényt betöltve vezette be a kegyelmet. Bár a törvénynek megvolt az ereje arra, hogy az emberek tudtára adja, mekkorát hibáztak, de ahhoz nem volt elég ereje, hogy elérje, akarjanak is neki engedelmeskedni. Mert fájdalmat jelent „a törvény alatt” lenni, ahelyett, hogy szabadok lehetnénk a Krisztus Jézusban. A frissen hívőkké lettek gyakran összpontosítják figyelmüket Isten törvényére, hogy így uralkodjanak szenvedélyeiken. Ez azonban nem működik. Ahogy érettebbé válunk, megtanuljuk, hogy figyelmüket a Szentlélek vezetésére fordítsuk. Az Isten szabaddá tud tenni bennünket már a bűn utáni vágytól is. A törvény betartásához egész életünkben a saját akaraterőnkre kellene támaszkodnunk, de a kegyelem által élve minden nap meríthetünk Isten Lelkének Erejéből. A szabaduláshoz alázatra van szükség. Az Ószövetségben Dávid király, amikor a szentélybe ment, és az Úr előtt ült, ezt mondta: „Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?” A Biblia tele van olyan emberek példájával, akik megalázták magukat Isten előtt. Máté az evangéliumában saját nevét mindössze kétszer említi, és mind a kétszer hozzáteszi azt is, hogy adószedő volt. A Biblia két fontos könyvét írta Lukács, a rabszolga, de saját nevét egyszer sem említi bennük. Pál, a Biblia legtermékenyebb szerzője, magáról azt mondja: „esztelen” (ld. 2Korinthus 12:11). Magát így jellemzi: „a legkisebb vagyok az apostolok között” (1Kor 15,9) Ahogy Pál apostol egyre idősebb lett, egója úgy lett egyre kisebbé, és az egyik későbben írt levelében úgy beszél magáról, mint aki „a bűnösök közül az első” (ld. 1Timóteus 1:15). Krisztus Jézus nem engedte, hogy életét a tömeg követelése irányítsa, az Ő életét egyedül az Atya kormányozta. Mi is választhatunk, hogy világi szokások, káros szenvedélyek, emberek rabszolgái leszünk, vagy az Egyedüli Isten elvárásait igyekszünk alázattal betölteni. A kettőt egyszerre nem lehet. Ha így teszünk, az felszabadít, "élő víz forrásai" fakadnak fel bensőnkből, és Istentől kapunk erőt. Ő fel fogja fedni előttünk: "a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat”.
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad? A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. (1Kor 15,53-58)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megszabadítottál.
Ámen
