Conservus
Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róm 12,2)
Az Isten azt várja el tőlünk, hogy hajlandóak legyünk változni: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élõ és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek...” (Róm 12,1). Aki nem hívő, nem tudja megtörni maga felett a világ uralmát. Krisztus Jézus nélkül, idomulnak a világ ostoba kapzsiságához. Viszont a hívő emberek ezt az ígéretet kapták: „…legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van” (1Jn 4,4). Isten bennünk lakó Szentlelke képessé tesz arra, hogy ellenálljunk annak a világi nyomásnak, ami a maga hasonlatosságára akar minket formálni. De az Isten olyan "edényeket" keres, akik teljesen átadják magukat Neki, és készek arra, hogy átalakuljanak az Ő hasonlatosságára. Ez az átformálódás azonban áldozatot is követel tőlünk. Nem jön természetesen vagy automatikusan. A megváltás azonnali és egyszeri, mindenkorra szóló tapasztalat, de az „élő áldozat” nem azonnali, és nem mindenkorra elintézhető. Ez napról-napra való újra elköteleződést jelent Egyetlen Urunk mellett: „szánjátok oda testeteket élõ és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”. Ehhez az értelem és akarat eltökélt, tudatos döntése kell, mert a testiség nem adja meg magát: „Ahogyan tehát átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek” (Róm 6,19). Az Isten dicsőítése azonban nem csupán annyi, hogy részt veszünk a vasárnapi Istentiszteleten, a hétköznapokban meg ugri-bugri idiótákat majmolunk: „…ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem…” (Ézs 29,13). Megadni önmagunkat az Istennek nem valami "másodállás", amit saját magunkért végzünk; ez az a dicsőítés, amit Istenért teszünk. Engedelmességünk válasz az Ő ígéreteire. Isten kegyelme szeretetének ingyen ajándéka felénk, az érdemtelenek számára. A világ értékrendjéhez, például az alantas hatalomvágyhoz való idomulás, a szervilitás, megalkuvás megfoszt bennünket attól a felszabadító erőtől, ami a bennünk élő Krisztustól származik. Ha úgy döntünk, hogy nem igazodunk ehhez a korrupt, mammontisztelő világhoz, az megnyitja az ajtót a valódi változáshoz. Ez nem olyan folyamat, mint az alkalmazkodás a meglévő dolgokhoz, ami kívülről kezdeményezett, az Istennel járás a belsőnk megváltozásának külső megnyilvánulása. Hogyan történik ez meg? Isten Szentlelkének erejével: „…nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van” (1Jn 4,4). Döntsük el magunkban, hogy nem vagyunk hajlandóak idomulni. Konok következetességgel kötelezzük el önmagunkat arra, hogy megújítjuk az értelmünket: az Isten gondolatait gondoljuk a saját régi gondolataink helyett. Ha kell váltsunk. Közeget, helyet, kapcsolatokat: a Szentlélek által adott erővel megkezdődik bennünk a változás, és helyet kap a mindennapi életünkben.
