Conservus
Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higyjetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette. (Phil 1,29)
A Római Birodalom börtönei szörnyű helyek voltak. A foglyokat levetkőztették, megkorbácsolták és nagy lábvasakat láncoltak rájuk. Vérrel átitatott ruhájukat nem cserélhették le a hidegebb időkben sem. A rabok fájdalmaik között gyakran könyörögtek a halálért, ez a hely a legrosszabb rémálom volt. Mégis azt olvashatjuk: „Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket.” (ApCsel 16,25). Hogyan csinálták? Helyzetüket hitük szemszögéből nézték, mert nem az számít, mit vesztettünk, hanem az, amink megmaradt. Pál apostol börtönbéli helyzetét így fogta fel: „Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!” (Phil 1,21). Ereje olyan forrásból származott, amit nem apasztanak el a külső körülmények. Ezt jelenti a hit perspektívája, és nekünk is erre van manapság szükségünk. Az akadályok, késleltetések, gátak és olykor a fájdalmak is Isten ajándékai az önelégültek számára. Egyetlen Urunk nem fogja megengedni, hogy a gyengeségünket mankónak vagy mentségnek használjuk. Pál apostol például testi fogyatékáról ezt írta: „tövis adatott a testembe… hogy el ne bizakodjam” (2Kor 12,7). Próbálunk mentségeket keresni, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyni őket? Ez veszélyes, mert saját erőnkre támaszkodva ugyan beszerezhetünk néhány győzelmet, de ettől könnyen elbízhatjuk magunkat. Azt hihetjük, hogy mindent meg tudunk oldani egyedül. Pál apostol végül eljutott odáig, hogy ezt tudta mondani: „legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem” (2Kor 12,9). Az énközpontú, önelégült emberek gyakran kérnek, de csak ritkán mondanak köszönetet. Isten nem fogja kiárasztani ránk mindazt, amit eltervezett számunkra, amíg nem leszünk hálásak azért, amink már van. A kérés sokat segíthet, de a dicsőítés még többet...
Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős. (2Kor 12,10)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy fájdalmaim között is Te vagy velem.
Ámen
