Conservus
Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet. (Lk 12,23)
Jézus Krisztus a verebeket használta példaként arra, hogy megtanítsa, hogyan éljünk: „Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Lukács 12,7). Sok ember, még híresek vagy magas beosztásban lévők is küzdenek kisebbrendűségi érzéssel és elégtelennek, alkalmatlannak érzik magukat. Igazgatják nyakkendőjüket, idegesen nyaldossák szájuk csücskét, zsebredugott kézzel próbálják a "laza csávó" látszatát kelteni. Némelyeket ezzel meg lehet vezetni, a többség azonban átlát rajtuk. Hát még Teremtő Urunk! Amikor Isten Jeremiást elhívta prófétának, ő próbálta elmagyarázni, hogy fél az emberektől. Ezért Isten ezt mondta: „Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!” (Jer 1,8). Amikor a gőgös emberek értéktelennek érzik önmagukat, egyszer félve közelednek másokhoz, vagy éppen támadóan, máskor sértődötten, ezért magányosak. A zsoltáros azt írta: „A pusztai pelikánhoz hasonlítok, olyan vagyok, mint bagoly a romok közt. Álmatlan vagyok és oly magányos, mint madár a háztetőn.” Megpróbáltatások érnek bennünket? Persze, de Jézus tudja, milyen érzés, Őt sem értették meg tanítványai. Azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb köztük, életének legnehezebb pillanataiban nem tudtak vele imádkozni. A kereszten így kiáltott fel: "Éli, éli, lámá sabaktáni" („Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”) (Mt 27,46). A magányosság megsemmisítően tud hatni az önértékelésre. A fiatalok azon gondolkoznak, vajon megtalálják-e valaha a megfelelő társat, akivel összeházasodhatnak. Az idős emberek egy része pedig attól fél, hogy nem lesz mellettük senki, amikor befejezik földi életüket. Viszont, ha önértékelésünk kizárólag Isten szeretetén és elfogadásán alapul, akkor szabadon élvezni tudjuk az életet. Isten, aki tudta, hogy Ádám nem teljes egyedül, nemcsak megteremtette neki Évát, de oda is vitte hozzá, és be is mutatta őket egymásnak. Ha megözvegyültek, vagy elváltak vagyunk, esetleg soha nem is házasodtunk meg, és szeretnénk társra lelni, ne aggódjunk. Isten azt mondja: „Tudom, hol laksz…” (Jel 2,13). Isten tud minden apró részletet rólunk. Néha a magányosság az irány hiánya, nem az emberek hiányoznak az életünkből, hanem a cél. Mindenkit ért már valamilyen veszteség az életében: meghalt egy szerettük, tönkrement a házasság, veszteség érte az üzleti életben, elvesztette otthonát ect... Krisztus Jézus azonban azért jött „hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10). Jézus nem úgy osztályozta az embereket, mint mi, hogy „jók” vagy „rosszak”, Egyetlen Urunk mindenkit elveszettnek látott. Tudta róluk, hogy eltévedtek, elvesztették értékeiket, kapcsolataikat, képességüket arra, hogy megbirkózzanak a dolgokkal, elvesztették hitüket, néha még az élni akarásukat is. Ezért megkereste őket. Ha ma elveszettnek érezzük magunkat, személyes találkozásunk lehet nekünk is az Úrral. „Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem! Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!” (Zsolt 84,5). Ha meghajlunk akarata előtt, Ő fel fog emelni, és megadja, hogy újra teljesnek érezzük életünket. Megszabadít a magánytól való félelemtől. Isten elől nem lehet elrejtőzni, de el lehet rejtőzni Őbenne.
Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek. Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek. Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. ... szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, a hol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. (Lk 12,29-34)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy sosem vagyok magányos.
Ámen
