Conservus
És a mint elbocsátá a sokaságot, felméne a hegyre, magánosan imádkozni. Mikor pedig beestveledék, egyedül vala ott. (Mt 14,23)
Jézus Krisztus, miután megvendégelte őket, elküldte hallgatóinak sokaságát, hogy az Atyával tölthessen időt imádságban. Így megerősödve tudott visszatérni a tömeghez, és képes volt csodákat tenni. Ha tetteink motivációja az, hogy másoknak akarunk a kedvében járni, akkor túl sokat vállalunk magunkra, és nem érjük el azt a magasságot, amit az Isten tervezett számunkra. Félreértették-e Jézust, amikor elküldte a sokaságot? Valószínűleg igen, mégis ugyanezt a döntést nekünk is meg kell hozni. Azok az emberek, akik nem ismerik el szükségleteinket és nem tisztelik céljainkat, kiszipolyoznak bennünket. Földhöz ragattak, ezért igyekeznek minket is földhöz ragasztani. A kritikusaink rámutatnak a hibáinkra, de aztán otthagynak, miközben rosszul érezzük magunkat. Emberi lények vagyunk, olyan személyek, akiket Egyetlen Urunk szeret és értékesnek tart. Csak az Ő véleménye, az Ő ítélete számít, senki más emberfia ítélkezése nem. Egy kis biztatással, kézenfogással, és sok kommunikációval azt a szintű teljesítményt elérhetjük, amire sok elbizakodott, pökhendi, cinikus ember képtelen. A „rohadt almától” meg kell szabadulni, mielőtt megfertőzi az egész kosár gyümölcsöt. Sokaknak viszont útmutatásra van szükségük, hogy lássák, ők is részei a nagy egésznek. Azért, hogy megértsék, milyen jutalommal jár az álmot megvalósítók csoportja tagjának lenni.
Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, a ki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban, A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint, Kegyelme dicsőségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket. Ef 1,3-6)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is megszenteltél.
Ámen
