Conservus
Nem igazán cselekszünk: ez a mai nap örömmondás napja, ha mi hallgatunk, és a virradatot megvárjuk, büntetés ér bennünket. (2Kir 7,9)
Amikor az asszír sereg körülzárta Samária városát, senki-semmi nem juthatott se be, se ki. Végül az ostromzár alá vett lakosságot már az éhhalál fenyegette. Volt négy leprás, akinek a betegségük miatt a városfalon kívül kellett élnie. Úgy döntöttek, hogy bemennek az asszír táborba, hátha megszánja őket valaki, és kapnak vizet, ennivalót. De amikor odaértek, felfedezték, hogy egy angyali sereg megriasztotta a hadat, és azok elmenekültek, hátrahagyva mindent. Ettek, ittak, régi rongyaik helyett szép új ruhákba öltöztek, kincseket gyűjtöttek... Azután eszükbe jutott, hogy Samáriában a saját népük éhezik, szomjazik, haldoklik. Most válaszút előtt álltak: megtartsák-e ezt mind maguknak, vagy megosszák azokkal, akiknek éppolyan nagy szükségük van rá, mint nekik? Aztán így szóltak egymáshoz: „Nem helyes, amit teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja. Ha hallgatunk és megvárjuk a virradatot, büntetés ér bennünket. Jertek azért, menjünk és mondjuk el ezt ...” Manapság ha találkozunk valakivel, aki lelkileg éhezik, mit teszünk? Ha nem beszélünk Krisztus Jézusról, akkor ugyan ki fog? Annak idején az Isten négy kitaszítottat használt arra, hogy a szabadítás jó hírét megvigyék. Ha most hagyjuk Egyetlen Urunknak, akkor bennünket is használni fog. Mert a keresztségünk annak nyilvános megvallása, hogy hiszünk a Jézus Krisztus halálában, eltemettetésében és feltámadásában, és csakis Őbenne bízunk meg, mint a Megváltónkban. „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.” (Róm 6,4–8). Ezért kell szólnunk Krisztus Jézusról. De a keresztség nemcsak mások felé nyilvánítja ki, hogy elköteleztük magunkat a Krisztus mellett, hanem számunkra is állandó emlékeztető. Ha kísértést élünk meg, hogy visszatérjünk egy korábbi bűnös életmódhoz, emlékezzünk Pál apostol szavaira: Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. (2Kor 5,17)
Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne. (2Kor 5,18-21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megigazítottál.
Ámen