Conservus
Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez. (Mk 10,7)
Abból tudhatjuk meg, hogy jó szülők voltunk-e, ha a gyermekeink már el tudnak szakadni tőlünk, és egyedül is sikeres életet tudnak felépíteni maguknak. Persze, soha nem fogunk teljesen elszakadni tőlük. De eljön az az idő, amikor el kell vágni a lelki köldökzsinórt, és engednünk kell, hogy megálljanak a saját lábukon, hisz nem a tulajdonunk ők, már azelőtt Istenéi voltak, mielőtt megszülettek: Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. (Zsolt 24,1). A szülő-gyermek kapcsolat félreérthető, zavaros, közömbös vagy éppen elhanyagoló. A nyugati kultúrákban általánosságban a lányok tovább kapaszkodnak a szülő-gyermek „kötélbe”, mint a fiúk, később távolodnak el, és kevésbé véglegesen. A fiúk hajlamosabbak hamarabb elszakadni, és az ő esetükben a távolság hosszabb ideig tart. Ha megtagadjuk gyermekeinktől a fokozatos eltávolodás Istentől rendelt szükségét, akkor hamarabb hagynak el, és messzebbre mennek. Érett felnőtté válva közelebbi kapcsolatban maradnak velünk. Repülésre születtek, nem arra, hogy egész életüket a "fészekben" töltsék. Krisztus Jézus azt mondta, hogy a gyermekek arra lettek tervezve, hogy egy napon elhagyják szüleiket, és saját otthont építsenek maguknak. Szabadságvágyukat az Istentől kapták, ez nem a hálátlanság, tiszteletlenség vagy a lázadás jele. Adjunk nekik lehetőséget, hogy bizonyítsanak, és adjuk tudtukra, hogy az életben a boldogságot nem örökségül kapjuk, hanem megdolgozunk érte. Nem mindig tudjuk megóvni gyermekeinket attól, hogy fájdalom érje őket: E világon nyomorúságtok lészen… (Jn 16,33). Hagyjuk, hogy megtanulják kezelni a valóságot, vagy megfojtjuk őket és sosem válnak éretté – ezzel pedig sokkal többet ártunk, sokkal nagyobb fájdalmat okozunk és teljesen legyengítjük őket. Ha önállóan intézik életüket, ez nem azt jelenti, hogy cserbenhagytak, hanem hogy ők fejlődtek, és előreléptek az életben. Ha nem akarnak eljönni valamiféle találkozóra, ne erőltessük őket ezért. Egy családban elszakadásoknak is kell lenni, mint ahogy a sejtek is osztódással szaporodnak. A Biblia azt mondja: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!” (1Móz 9,1). Ha örökre a fészekben maradnak, ők nem tudják betölteni rendeltetésüket. Engedjük el őket, és legyen saját életünk. Ugyanez vonatkozik az ő gyermeknevelésükre. Az unokák a legnagyobb kincsek a világon. De az ő nevelésük nem a mi feladatunk, ez a "tevékenység" a szülők privilégiuma. Szeressük őket, bízzunk az Istenben, és gyermekeink rendszeresen vissza fognak jönni meglátogatni a szüleiket. A gyerekeink tudják magukról, hogy nem tökéletesek, de azt is tudják, hogy mi sem vagyunk azok. Amikor egy csapatban az edző és a játékosok együtt küzdenek a győzelemért, fejlődni akarnak, nem pedig egymással versengeni vagy ami még rosszabb, uralkodni a másikon. Családként a siker vagy a kudarc azon múlik, hajlandóak vagyunk-e alkalmazkodást tanulni és ezáltal növekedni...
Az asszony mikor szűl, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszűli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra. Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket. És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. (Jn 16,21-24)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram a családomat.
Ámen
