Conservus

És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá. (Lk 19,31)

Vannak jogos kötöttségeink, például el kell tartanunk a családunkat, helyt kell állnunk a munkahelyen is. Isten tud róla, és Ő sokkal nagyobb, mint a lehetséges gondjaink. A jövőnket nem a barátaink irányítják, de nem is az ellenségeink. A jövőnk egyedül az Isten kezében van! A fenti igeszakaszból sem derül ki, hogy mennyi ideig volt az a szamár a fához kötve? Napokig, hónapokig? Nem tudjuk, az viszont biztos, hogy amikor az Úr azt mondta: „Oldjátok el, és vezessétek ide!”. - azzal megindult a visszaszámlálás, és Isten terve elkezdte a kibontakozást a mi, mai az életünkben is.  Amikor Krisztus Jézus arra kér, hogy hagyjuk el azt a talán biztonságérzetet adó alapot, ami eddig része volt az életünknek, a talentumainkat magunkkal visszük. Például ott van Máté, az adószedő, aki magával vitte a tollát, és megírta az Újszövetség első könyvét. Amikor Dávid Saul király palotájába ment, magával vitte a hárfáját, és megírta a zsoltárokat. Azért azt fontos tudni, hogy valóban Isten-e az, aki hív! Miből tudhatjuk meg, hogy Egyetlen Urunk hív? Minden lépés a hit lépése, vannak alapelvek, amiket be kell tartani. Isten akaratát kell cselekednünk, az Isten módszerei szerint. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy áldást nyerjünk. „Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józs 1,9) A türelem és a kitartás dicséretre méltó tulajdonságok. De ahelyett, hogy tovább erőlködve kitartanánk a megszokott, kényelmesnek tűnő, de valójában túlhaladott helyzetünkben, az élet egy bizonyos pontján meg kell állnunk és fel kell tennünk a kérdést: „Jó nekem ez a helyzet?” Kérjünk Istentől értelmes szívet, hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között (ld. 1Kir 3,9). Krisztus biztosan megmondja, mit kell tenni, és akkor tegyük is azt meg! Amikor Isten azt mondja, ideje továbblépni, azt azért mondja, mert tudja, hogy vár ránk valami új, ami sokkal jobb.

Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; a miképen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, a mely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt. Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, a melyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz! El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz. (Józs 1,5-8)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál a követésedre.

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode