Calator
Mert a ki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet. (Gal 6,8)
„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” Ezt a mondatot talán sokan ismerik ebből a levélből. Szinte kiemelkedik belőle, és gyakran idézik is. Néhány mondattal később viszont azt olvashatjuk, hogy „mindenki a maga terhét hordozza.” Hogyan is van ez: a magunk terhét hordozzuk, vagy a másokét? Megérthető néhány alapvető fontosságú üzenetet ebből a két mondatból is, mert nem ellentmondás, hanem kiegészítik egymást. Az utóbbiból következhet az előbbi. Mindenkinek van terhe és hordoznunk kell azt. Aki tehermentes életet remél, az nem ismeri az emberi élet törvényszerűségeit, mely előttünk áll a Bibliában. A bűneset óta sok teher megjelent és ott van az életünkben. A hibát akkor követjük el, ha azt gondoljuk, hogy itt, a földön tehermentes, könnyű, kényelmes élet vár bennünket. A hit útján éppen csak elinduló emberek eshetnek abba a tévedésbe, hogy azt hiszik: az Úrhoz tartozni egy tehermentes élet, és amikor rájönnek, hogy nem így van, akkor hátat fordítanak, mert csalódtak. Valójában az ilyenek nem Istenben csalódnak, hanem a saját maguk által elképzelt, e földi világban nem létező élet képében. A baj ilyenkor az, hogy nem a bennük élő rossz, valótlan képet teszik félre, hanem az Úrral való kapcsolatukat. Nem jönnek rá, hogy nem Istenben csalódtak valójában, hanem önmagukban. Ez az utóbbi szorul változtatásra, nem pedig az Egyetlen Urunk velünk való nagyszerű tervei. Mai Igénk elénk hozza azt az egyszerű üzenetet, hogy terheinket hordoznunk kell. "Teher alatt nő a pálma..." – tartja a mondás. Valami hasonlóról van szó, amikor életünk terheire nézünk. Ezek a terhek, próbák, formálnak bennünket. Alapjában véve nem örülünk ezeknek, mert szeretnénk egy nyugodt, békés, stressz-mentes, kényelmes életet. De ha nem lennének terheink, akkor azért fordítanánk hátat az Úrnak, mert azt hinnénk, hogy mi vagyunk ilyen ügyesek. Olyanok, akik ezt is elérték és nincs szükségük az Istenre. Ez önámítás, valójában amit nem krisztusi lelkülettel teszünk, abból hosszú távon semmi hasznunk. Ki mint vet, úgy arat.
A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk. Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel. (Gal 6,9)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy csak annyival terhelsz meg, amivel elbírok.
Ámen
