Calator
Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, a mit én parancsolok néked. (Jón 3,2)
A mai Igénkben Jónás az a híres próféta, akit az Úr el akart küldeni a bűnös városba, Ninivébe, hogy prédikáljon a romlottságuk ellen. Jónás azonban másik hajóra szállt, el akart menekülni az Úr elöl. Engedetlensége miatt azonban számtalan megpróbáltatás éri, de azok után mégiscsak Ninivében köt ki. Prédikál a bűnös városnak, majd kényelmesen elhelyezkedik egy bokor alatt a várostól kis távolságra, hogy onnan nézhesse végig Ninive pusztulását. Amikor azonban a város megtér, az Úr pedig megkönyörül a város lakóin, Jónás vitába száll az Istennel. Jónásnak is, nekünk, ma élő kétkedőknek is saját bőrünkön kell megtapasztalnunk, hogy Istennek tervét nem írhatja felül semmiféle emberi ügyeskedés, sem kifogás, sem engedetlenség. Hiába dacolt anno a próféta, hiába ódzkodik a célállomással szemben, hiába menekül ma is sok ember Isten szava elől. Egyetlen Urunk terve így is utolér. Utoléri Jónást a viharban hánykolódó hajó mélyében; utoléri a cethal gyomrában; utoléri a bűnös városban, Ninivében is, de utolérte a hűs árnyékot adó bokor tövében is. Hiába menekülünk ma is hívó szava elől újra meg újra, az Isten terve felülírhatatlan. Mert ez a terv mindannyiunknak szól, és mert mindenek felett áll. Sokkal biztosabb lenne minden utunk, ha ezzel a tudattal tennénk meg az első lépést: az Isten terve felülírhatatlan! Ha ezt a tervet tudnánk magunk mögött, ha az emberi félelmek helyett ennek az isteni tervnek tudatában indulnánk mi is utunkra. Mert Krisztus Jézus biztos kézzel vezet bennünket, ne ügyeskedjünk hát ellene.
Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra; Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt; háborgatóim ne örüljenek, hogy tántorgok. Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem! (Zsolt 13,5)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vezetsz utamon.
Ámen
