Calator

Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek. (Zsolt 36,8)

Az életünk két részre oszlik: egy Isten által meghatározott ideig tartó földi életre és reményeink szerinti örökké tartó mennyei életre. Mivel csak az keresztyén, aki hisz Isten egyszülött Fiában, a Jézus Krisztusban, így minden keresztyén embernek igénye lehet a földi életen túl a mennyei életre is. Jézus maga mondta, hogy aki hisz őbenne, annak örök élete van. Hogyan tudunk feljutni a mennyei élet magasságába? Sokan gondolják úgy, hogy földi életük során érdemeket igyekeznek szerezni. Arra igyekeznek, hogy életük megfeleljen a földi és isteni törvényeknek. Igyekeznek jót tenni, áldozatot hozni, másokon segíteni és úgy gondolják, hogy minden egyes jócselekedet, minden szolgálat, minden adomány egy-egy lépcsőfok az örökkévalóságba vezető lépcsőn. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az ég annyira messze van a földtől és az isteni világ annyira más, mint a földi, hogy az érdemeink lépcsőjén nem juthatunk soha a mennybe. Mai Igénk arról beszél, hogy van egy olyan lépcső, ami által mi mennybe juthatunk. Ennek az útnak a neve: kegyelem. Azért mondja a zsoltáríró: Uram, az égig ér a te kegyelmességed. A bűnös embereknek éppen arra van szükségük, hogy a kegyelem végtelen legyen. A kegyelem az a csodálatos lépcső, aminek segítségével lépésről-lépésre, fokról-fokra közelebb jutunk a mennyhez. A keresztyén ember tudja azt, hogy amíg a mennyei élet ideje elérkezik, a földi kiszabott utat meg kell tennünk. A földi élet pedig sok küzdelemmel jár, éppen ezért gondoskodott Egyetlen Urunk arról, hogy a földön is legyen az embernek menedéke. Ezért mondja az Ige: Az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek. A keresztyén embernek egyedül csak Isten szárnyainak árnyékában van menedéke. Kínálhatnak sok minden mást, próbálhatják ezt a menedéket valamivel pótolni, de újra és újra megtapasztalhatjuk, hogy az egyetlen biztos és jó menedék az, amit az Ige mond. Az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek. Adja a végtelen kegyelem Istene, hogy mi ezt mindnyájan napról napra megtapasztalhassuk.

Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet. Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, se arra, a ki álnok tanácsokat követ. Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne! Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet. (Zsolt 37,4)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy földi utamon Téged követhetlek.

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode