Calator
Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, a ki meg nem menthet! Kimegyen a lelke; visszatér földébe, és aznapon elvesznek az ő tervei. (Zsolt 146,3)
Az ember életében különböző utakra téved. Vigyáznunk kell, hogy zsákutcába ne jussunk, ahonnét aztán nincs tovább, mert valami legyőzhetetlen akadály állja utunkat. Így jutott zsákutcába Anániás és Safira, akiket megcsalt a sátán és rávett a hazugságra. Így jutott zsákutcába a gazdag ifjú, aki nem tudott engedelmeskedni, hanem a maga módja szerint akart krisztuskövető lenni. De így jár mindenki, aki a maga útján, és a maga gondolatai szerint akar keresztyén lenni, és nem fogadja el azt az utat, amelyet Krisztus Jézus járt meg előttünk. Vannak, akik a széles úton készítenek maguknak különutat, egy álombéli keskeny utat, azt gondolván, hogy így is el lehet képzelni a keskeny utat. Olyan valami ez, mikor az emberek a széles úton járnak, de meg vannak magukkal elégedve, mert becsületesek, mert senkiét nem kívánják, mert jók, mert nem lopnak, nem ölnek, nem paráználkodnak. Azt gondolják magukról, hogy erkölcsös és becsületes életet élnek. Később derül csak ki, hogy megcsalták magukat, mert az a keskeny út, amin járnak, csak maguk csinálta út a széles út közepén. A hívő ember gyakran érkezik keresztutakhoz. Ilyenkor azon kell gondolkodnia, merre folytassa útját. Hazug lehet az önmegváltás útja. Amikor az ember azt hiszi, hogy a maga erejéből is meg tud javulni, meg tud változni. A szlogen így hangzik: „Mindent lehet, csak akarni kell.” Az ilyen földhözragadt ember aztán nekifog az önakarat nevelésének. Nekifog a jellemképzésnek, önfegyelmezésnek, önmérséklésnek. Megpróbál rossz szokásairól leszokni, egyszóval a maga erejéből és akaratából elérni azt, amit Isten ingyen és kegyelméből kínált fel a bűnös embernek. Pedig már megmondta Pál apostol is: „Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” (Rm 7,19) „Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.” (Rm 7,25) De ilyen tévút az emberekben való bizakodás útja is. Bár ezer, meg ezer tapasztalat azt mutatja, hogy nem lehet emberekben bízni, de mégis megpróbálják sokan. Sőt, még istenítik is az általuk kiválasztott idolt... Emberi érdek, emberi hatalmasságok, emberi eszmék töltik be életüket, és attól várnak győzelmet, boldogságot, sikert, míg aztán rájönnek, hogy a rajongott ember egy bohóc, egy pojáca, egy rosszindulatú csaló. Keresztyén életünk során gyakran jutunk lejtős terepre. A lejtőnek az a tulajdonsága, hogy az ember nagyon könnyen halad rajta, könnyen felgyorsul, futásnak, sőt rohanásnak eredhet. De amilyen könnyűnek látszik a lejtős út, éppen olyan veszedelmes is. Veszedelmes azért, mert nehéz rajta megállni. Az ember egészen elveszíti egyensúlyát, és nincs többé hatalma önmaga felett. Így aztán megtörténik, hogy a talaj egészen kicsúszik lábai alól, rohan, és végül összetöri magát. A lejtős útnak az ellentéte a meredek út. Amilyen könnyű amazon haladni, olyan nehéz ezen. A krisztusi keskeny út pedig meredek és emelkedő. A keresztet sem völgyben állították fel, hanem a Golgota hegyén. Oda tehát fel kellett menni. Jézus is úgy ment fel, emelvén a maga keresztjét. A meredek út semmiképpen nem kerülhető meg a keresztyén életben. Ugyanazokat a hegyeket, amiket Egyetlen Urunk megjárt, meg kell járnia mindenkinek, aki az Ő nyomába szegődik. Több imádság, több hűség, több találkozás az Igével, több szeretet, több kitartás, több szentség kell hozzá, hogy ezen az úton haladhassunk feljebb és feljebb. De ez az Egyetlen Igaz Út, amin járnunk kell.
Ímé, ők azt mondják nékem: Hol van az Úr szózata? Most jőjjön el! De én nem siettem elhagyni a te útaidnak követését, sem gonosz napot nem kívántam, te tudod; a mi ajkaimon jött ki, nyilvánvaló volt előtted. Ne légy nékem rettentésemre: reménységem vagy te a háborúság napján! Szégyenüljenek meg, a kik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek és ne én rettegjek. (Jer 17,17)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy a Te utadat járhatom.
Ámen
