ax
Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk. (2Kor 10,3)
Az evangéliomi jó hír, hogy: „hadakozásunk fegyverei… erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására” (2Kor 10,4). Ehhez azonban fel kell vennünk „az Istennek fegyverzetét” (Ef 6,11), mert az örök ellenségünk, a sátán soha nem adja fel. Azt akarja, hogy azt higgyük róla, egyenlő az Istennel. Isten mindenható, mindentudó és mindenütt jelenlévő Egyetlen Úr, Aki bármire képes, bárhol, bármikor. Az nem kérdés, hogy a sátán félelmetes ellenség, de csak korlátokon belül van hatalma. A sátán tudja, hogy Krisztus Jézus visszajövetele küszöbön áll, ezért fokozza az ellenállást (ld. Jel 12,12). A Szentírásból tudjuk, hogy van egy láthatatlan világ, és ott háború folyik. Pál apostol azt írja: „a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen”. Mindnyájan e szellemi harc kereszttüzében élünk, a sátán eltökélte, hogy elpusztít mindent és mindenkit, aki fontos számunkra. Akik figyelmen kívül hagyják ezeket a szavakat, mert azt hiszik, fölötte állnak ennek – saját vesztükre teszik. Nagyon is valóságos harcban vagyunk, a tét magas, az ellenség tapasztalt, felfegyverzett és elszánt. Ezért fontos tudni, mikor vagyunk éppen támadás alatt és mikor nem. Van az önmagukat hívő keresztyénnek mondók között egy olyan attitűd, amikor minden őket érő kellemetlen dolgot a szellemi harc részének tekintenek. Ahelyett, hogy elismernék, hogy azt aratják, amit vetettek. Ha tisztességtelenül jártunk el, akkor Jézus Krisztus szembesít a következményekkel: „… akit szeret az Úr, azt megfenyíti…” De Istenünk fegyelmezése nem fog rajtunk segíteni, ha azt a sátán támadásának véljük. Ha félreértjük a helyzetet, akkor még talán hibáztatjuk is, hogy nem válaszolt imádságainkra. „… most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre” (1Pét 1,7). A paraszt vethet, amit akar, a földnek mindegy. Vethet búzát is, és vethet bürököt is. A föld ugyanolyan bőven fogja a mérgező bürköt teremni, mint amennyi búzát megterem. Az elménk persze sokkal termékenyebb, de az alapelv ugyanez. Nem számít, milyen "vetőmagot" vetünk bele, sikert avagy kudarcot, jót vagy rosszat, aggodalmat vagy nyugalmat – amit vetettünk, azt fogjuk aratni is.
Mert kiki a maga terhét hordozza. A ki pedig az ígére taníttatik, közölje minden javát tanítójával. Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. Mert a ki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet. A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk. Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel. (Gal 6,5-10)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy folyamatosan formálsz bennünket.
Ámen
