Elfedezi a vétket, a ki keresi a szeretetet; a ki pedig ismétlen előhoz egy dolgot, elszakasztja egymástól a barátságosokat is. (Péld 17,9)

Vannak olyan emberek, akiknek olyan a szívük, mint a letaposott mező, mint a hideg jégcsap. Közelükben úgy érzi magát az ember, mint valami hideg, nyirkos, sötét pincében. Elfelejtik az Igét, ami olyan világosan szól arról, hogy mindenkinek van egy nagy tartozása a másik iránt, és ez a szeretet. „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek.” (Róm 13,8) Igen sok ember azért halad lassan előre a hit útján, mert ésszel akar hinni, nem a lelkében lévő szeretet által. Az értelem arra való, hogy a földi világban tájékozódni tudjunk, hogy képesek legyünk felfogni a felfogható dolgokat. Az értelem azonban az örökkévaló dolgoknál, Isten titkainak a vizsgálatánál cserbenhagyhatja az embert. Nikodémus sem értette meg ésszel az újjászületés titkát, Tamás pedig a szemeivel akart hinni, azaz csak azt akarta elhinni, amit lát. Krisztus Jézus világosan megmondta azt, hogy az Isten dolgai el vannak rejtve azok elől, akik értelemmel akarják azokat boncolgatni. Az operáló orvosnak van hatalma arra, hogy késével vágja a testet, hogy műtéteket hajtson végre, de semmi hatalma nincsen arra, hogy a gondolatokat, a szív titkait és érzéseit "mechanikusan" kikutassa.  Aki alázatosan, bizalommal közeledik Jézushoz, annak egyre többet árul el magáról. Kicsoda Ő, hogy viszonyul hozzánk, mit akar velünk személy szerint külön-külön is? Terve van minden emberrel, és ezt meg is mondja annak, aki érdeklődik. Az értelem a maga helyén áldás, ajándék és nyereség. A hit és a kegyelem világában azonban kicsivé válik. Ha minden titkot és minden tudományt ismer is valaki, hit és szeretet nélkül semmi. (Ld. 1Kor 13) A világnak nem csak sok okos emberre, hanem sok szeretetteljes hívő emberre is szüksége van. Tudjuk pedig azt: hogy mustármagnyi hit többet ér... Van, amikor minden tudás cserbenhagy bennünket, viszont egy parányi hit, egy kis szeretet boldoggá tehet bennünket.

A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. (1Kor 13,9-13)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád tartozom.

Ámen

A véneknek ékessége az unokák, és a fiaknak ékessége az atyák. (Péld 17,6)

Pál apostol mutat rá a szeretettel kapcsolatban néhány dologra a Korinthusiakhoz írt első levél 13. részében: A szeretet nem goromba, nem használ erőszakos, keménykezű módszereket. Továbbá a szeretet nem keresi a maga hasznát, nem azon igyekszik, hogy elfogadják. A szeretet nem vezet nyilvántartást a rossz tettekről. Gyermekeink is átmennek azon a folyamaton, amelyből kifejlődik az a személyiség, akivé végül lesznek. Ezért kell biztosítsítanunk őket szeretetünkről és tudniuk kell, hogy sohasem fogjuk azt visszavonni megjelenésük, eredményeik vagy tetteik miatt. Legyen példamutató szilárd jellemünk és Isten szerinti értékrendünk. Állítsunk fel egyértelmű határokat, és következetesen tartassuk is be őket. Senki sem szereti a szabályokat. De az elsődleges cél nem az, hogy örüljenek, hanem, hogy felelősséget tanuljanak, így akkor azt majd a boldogság is követni fogja. Segítsünk nekik minden életszakaszukban, hogy felfedezzék magukban a bennük rejlő lehetőségeket. Hallgassuk meg őket, és ha kiderült, mihez van tehetségük, akkor segítsük is azt fejleszteni: „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak…” (Róm 12,6). Egyetlen Urunk mindenkinek egyedi és különleges személyiséget adott, ne akarjunk hát a gyerekeinkből olyan valakit formálni, mint mi, saját magunk. Segítsük őket, hogy törekedjenek saját álmaik megvalósítására: Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. (Jóel 3,1). Ne bírálójuk, hanem legnagyobb támogatójuk legyünk, így ha ezt tesszük, akkor büszkék lesznek ránk, tanácsainkat kikérik. De fel kell ismerniük saját tálentumaikat, ajándékaikat, és oda kell összpontosítaniuk energiáikat, ahol a siker a legvalószínűbb. Ugyanakkor fel kell ismerniük korlátaikat, és csak akkor tudják elfogadni a segítségünket, ha helyes az önértékelésük. Senki sem tud mindent egyedül megoldani, ezért legyünk ott mindenkor, hogyha kérik, támasz legyünk számukra.

De vannak némelyek közöttetek, a kik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, a kik nem hisznek, és ki az, a ki elárulja őt. És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki. Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele. Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é menni? Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. (Jn 6,64-69)

Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen sem megy be abba. (Mk 10,15)

Mi a leginkább jellemző dolog egy gyermekben? Többnyire ilyeneket szoktak felsorolni: őszinte, nem képmutató, van bennük egyfajta naivitás, amivel rácsodálkoznak a világra. Nem teológiai értelemben azt is szokták mondani: ők még ártatlanok, romlatlanok. A bizalom, az őszinteség a jellemző, ami például a mesék világában van. Azt tudjuk, hogy az ember felnőttként már soha nem lesz újra gyerek. Nem mehet vissza a gyerekkorába, bármilyen vonzó és csábító annak szabad világa. A mai Igénkben a gyermek kifejezés státuszt jelent, Isten gyermekévé lenni, mely éppen Jézus Krisztus gyermek-volta miatt lehetséges. Pál így ír erről a római levélben: „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,16) A gyermekségünk nagyon is fontos a hitünkkel kapcsolatban. A gyermek nem tud önálló lenni, fizikailag is, lelkileg is kötődik a szülőkhöz. Így vagyunk mi is kiszolgáltatva az Istennek. A Heidelbergi Káté így fogalmaz: „Az ő akarata nélkül semmit sem tehet, de még csak meg sem mozdulhat.” (28. Kérdés-felelet) Ahogyan a gyermek ráhagyatkozik a szülőkre, olyan bizalommal kell nekünk is közelednünk Egyetlen Urunkhoz, feltétlen bizalommal, hogy az Isten jól dönt a dolgainkban. Még akkor is, ha időnként nehezen fogadjuk el az irányítását.

Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; ... Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek. (Jn 15,4-7)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vezetsz utamon.

Ámen

Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! (Mt 14,27)

Csakúgy, mint az egykori első tizenkét tanítványnak, nekünk is sok tálentumunk, Istentől kapott ajándékunk: képességeink vannak. Az Isten kegyelme, amely képessé tesz bennünket, velünk van, mint ahogyan Jézus Krisztus jelenléte is. Kérdés csak az, hogy ennek tudatában mit kezdünk az életünkkel? Olyanok vagyunk, mint az a tizenegy tanítvány, akik a csónakban maradt, vagy olyanok, mint Péter, aki ezt mondta, amikor Jézus elhaladt mellette: „Uram, szeretnék a vízen járni Veled!” Van látásunk az életre és szeretnénk is valami nagyobbat tenni mint amit jelenleg teszünk? Vagy a "csónakban" maradunk félve, remegve, és azt figyeljük, hogy megy el mellettünk a világ vagy azon kevesek egyike leszünk, akik kiugranak a csónakból és nem hajlandók tovább félelemben élni. Mert rajtunk múlik, hogy mit kezdünk az életünkkel! A félelem mindig előjön, hogy megkörnyékezzen bennünket. De hallgassunk Krisztus Jézus szavaira: „Légy bátor! Én vagyok! Ne félj!” Ideje, hogy kilépjünk a meghunyászkodásból, az ál "béketűrésből" és kövessük azokat a vágyakat, amiket Egyetlen Urunk helyezett a lelkünkre. A mi "csónakunk" sok minden lehet. A kényelem, biztonság és vigasz helye számunkra micsoda? Lehet, hogy alapjában véve ez egy nyomorúságos hely. De az is előfordul, hogy már annyira kényelmesen befészkelődtünk a saját nyomorunkba, hogy már akkor sem tennénk ellene semmit, ha módunkban állana. Az is lehet, hogy már teljesen hozzászoktunk ahhoz, hogy rosszul működnek, rossz irányba mennek a dolgok. Az nagyon szomorú, hogy a legtöbb ember behódol a félelemnek. Megrekednek életük egy bizonyos szintjén, és olyan kártékony emberek tetszését szeretnék elnyerni, akik uralkodnak minden döntésükön, és akik magukhoz láncolják az életüket hangzatos jelszavak puffogtatásával. Ezáltal irányítják az életüket, és ők túlságosan félnek konfrontálódni, valamint szembekerülni velük. Ellenben szembe kell nézni és elbánni velük, senki sem fogja ezt helyettük megtenni. Krisztus Jézus hív, hogy szálljunk ki abból csónakból. Isten felruházott az Ő erejével és az Ő Lelke bennünk él, ezért képesek vagyunk megtenni azt is, ami nagyon nehéznek tűnik. Mindent meg tudunk tenni, amire Ő elhívott bennünket.

De látva a nagy szelet, megrémüle; és a mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedél? És a mikor beléptek a hajóba, elállt a szél. A hajóban levők pedig hozzámenvén, leborulának előtte, mondván: Bizony, Isten Fia vagy! (Mt 14,30-33)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.

Ámen

És mikor hallotok háborúkról és zendülésekről, meg ne félemljetek; mert ezeknek meg kell lenni előbb, de nem jő mindjárt a vég. (Lk 21,9)

Sokan beszélnek a riasztó végidők jeleiről, hisz a pokol mibenléte izgalmasabbnak tűnik, mint maga a Krisztus. Dante Isteni színjátéka kötelező olvasmány gimnazisták számára, ezért is van az, hogy a poklot "ismerik" többen. A Mennyország? Ki tudja, mi az... Az Antikrisztus gondolata még az egyházban is fajsúlyosan jelen van. Vannak a jók, meg a rosszak. De nem lehet az Antikrisztusról ebben a fekete-fehér játékban beszélni. Az antikrisztus nem az, aki szembemegy a közerkölccsel, sokkal inkább az, aki mindenhonnan "kicsúszik". Az antikrisztust az evangéliumok "hamis krisztus" néven nevezik. Valótlan, hamis, amelyben nincs igazi áldozat, nincs élet és nincs halál. Álkrisztus, amely arra ösztökél, hogy fotelből nézve beszéljünk másokról és ússzuk meg az életet is és lehetőség szerint a halált is. Az antikrisztus valójában egy attitűd, egy lelkület. Arra ösztökél, hogy meneküljünk el ebből a valóságból. De Krisztus Jézus reménye nem illúzió, hanem a jelenünk. Egyetlen Urunk reménye, Aki akkor is meghallotta az Atya Szavát, amikor hallgatott az Isten. Jézus Krisztus személyében koncentrálódik egyedüli reményünk, hiszen általa szólt bele Isten újra a világ menetébe, és szól ma is. Ő Isten abszolut lényének képmása, az Isten létmódjának a megtestesítője. Ezt hordozzuk mi is, amivé Isten formált bennünket, és alakít ma is. Engedjük, hogy Isten így munkálkodhasson egész életünkben.

Ti pedig vigyázzatok; ímé előre megmondottam néktek mindent. De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. És akkor elküldi az ő angyalait, és egybegyűjti az ő választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig. (Mk 13,23-27)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy értem is eljöttél.

Ámen

Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj és ne teljesítsd be. (Préd 5,5)

Időnként nem teljesítjük kitűzött terveinket, ha megváltoznak a körülmények. Nagyot tévedünk, amikor ezeknek a terveinknek megvalósítását a mindig változásnak kitett körülményekre alapozzuk. Mert a körülmények kivétel nélkül változók és ezen változásuk felett nincs hatalmunk. Nincs lehetőségünk sem befolyásolni a körülményeket. Sok ember azt hiszi, hogy ők pénzzel, hatalommal vagy erővel befolyásolhatják a körülményeket. Súlyosat tévednek. Ezért kell terveink és ígéreteink, fogadalmaink megvalósulását Isten áldására és segítségére alapozni. Egyetlen Urunk az, Aki nem változik soha, az Ő hűsége állandó, szeretete el nem fogy, az egyetlen biztos pont a világmindenségben. Csak azok a fogadalmaink teljesednek be, amelyekbe belevontuk Istent. A teljesítés az a mi engedelmességünk. Nem a lustaság vagy a restség csupán az ostobaság, hanem az is, ha nem Istennel tervez az ember. Így, ha meg is változnak a körülményeink, velünk van Krisztus Jézus, Aki az új, számunkra ismeretlen körülményekben is kész megoldást javasolni. A kérdés már csak az, hogy a változás bekövetkeztével megijedünk-e és elhagyjuk-e Egyetlen Urunk tanácsát, vagy pedig éppen Őhozzá fordulunk. Isten sohasem rak ránk elviselhetetlen terhet. Így a fogadalom is csak akkor lesz elviselhetetlen teher, ha a kivitelezésbe nem fogadtuk be az Istent.

Ha a szegényeknek nyomoríttatását, és a törvénynek és igazságnak elfordíttatását látod a tartományban: ne csudálkozzál e dolgon; mert egyik felsőrendű vigyáz a másik felsőrendűre, és ezek felett még felsőbbrendűek vannak. Az ország haszna pedig mindenekfelett a földmívelést kedvelő király. A ki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel, és a ki szereti a sokaságot nem telik be jövedelemmel. Ez is hiábavalóság. (Préd 5, 8-10)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy terveket adsz nekem.

Ámen

... és az ő siralmokat örömre fordítom, és megvígasztalom és felvidámítom őket az ő bánatukból. (Jer 31,13)

A katarzis jó, mert megmutatja, mit kell kezelni életünkben, ám a kibeszélés önmagában még nem változtat meg semmit. Szorult élethelyzetben sokszor jön a hedonista jótanács: menj és élvezd az életet! Az is igaz, hogy általában túl sokáig sajnáltatjuk magunkat. De ha elkezdünk tovább lépni úgy, hogy cselekvésbe fogunk, a fájdalmunk rohamosan csendesül. Freud azt tanította, hogy a tudatalatti meg tud szabadulni a fájdalmas emlékektől, az ő "pszichoanalitikus" módszerével. Ez, ma már tudjuk téves, mert az emlékek jók avagy rosszak, mindig is a részünk maradnak. Vannak emberek, akik hamarabb túljutnak a gyászon, mint mások, de sajnos vannak olyanok is, akik sohasem jutnak túl rajta. Az örömhír az, hogy Isten át tudja fogalmazni a múltunkat is, és jelentést tud adni neki. Egyetlen Urunk segít, hogy hálával tudjunk visszatekinteni, és bátran nézhessünk a jövőnkbe. A fájdalmas emlékeket ösztönző erővé és bölcsesség forrásává teszi. Egy magunknál nagyobb célért kell élnünk, magunkon túltekintve másokért. A Szentírás nagy alakjai nem azért voltak nagyszerűek, amit megszereztek, vagy amit birtokoltak, hanem azért, mert odaadták magukat másoknak, odaadták magukat olyan célokra, melyek túlélték őket. Az embereknek csak kisebbik része képes olyan nagyot álmodni, ami valóban nagy hatással van a világra. Még kevesebben vannak olyanok, akik hajlandóak mindent feladni azért, hogy az álmuk valóra is váljon. Az ilyen emberekről nem mondják haláluk után, hogy olyanok, mintha soha nem is éltek volna. Álmaik túlélik őket, mivel ők másokért éltek. A legnagyobb örömet és beteljesedést pedig ebben lehet megtalálni, nem abban, ha csupán önmagunknak élünk. 

Ezt mondja az Úr: Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könyhullatástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, Jövendődnek is jó reménysége lészen, azt mondja az Úr. (Jer 31,16)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy reményt adsz nekem.

Ámen

Őrizd meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed. (5Móz 8,6)

József (Jákob fia) története arra tanít bennünket, hogy ha Isten tervét követjük, mindig meglesz minden, amire szükségünk van ahhoz, hogy túljussunk a nehéz időkön (ld. 1Móz 41,37-57). Anyagias társadalomban élünk. Ennek egyik veszélye, hogy úgy érezzük, bizonyos dolgokra „jogosultak” vagyunk, még akkor is, ha igazából nem engedhetjük meg magunknak. Ahhoz, hogy legyőzzük az anyagiak miatti aggodalmat, fegyelmet kell gyakorolnunk pénzügyeinkben. Isten nem áldja meg a felelőtlenséget, ezért nem tehetjük meg, hogy adósságokba verjük magunkat hiábavaló dolgok megszerzéséért. Ha nyugalmat akarunk, akkor meg kell tanulnunk elégedettnek lennünk. Az elégedettség azt jelenti, hogy már nincsenek törekvéseink? Egyáltalán nem. Azt, hogy hajlandóak vagyunk várni vágyaink beteljesedésére, és azt élvezni, amink van addig, míg eljutunk oda, amit szeretnénk. Az Ige mondja: „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,12-13). A legjobb módszer arra, hogy legyőzzük a pénz miatti aggodalmunkat az, ha bízunk Istenben, Aki betölti minden szükségünket. Egyetlen Urunk ugyanakkor nem jutalmazza a lustaságot és eredménytelenséget. Ha megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet, bíznunk kell Istenben, hogy Ő megteszi a többit. Ha arra törekszünk teljes erőnkkel, hogy elérjük azt, ami Isten célja az életünkkel, a pénz eszközzé válik kezünkben. Az igazi értékmérőnk viszont maga a megváltás műve, a lelki növekedés, a stabil otthon, a jó barátok, és az az elégedettség, mely abból adódik, hogy azt tesszük, amire Krisztus Jézus elhívott bennünket.

Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben, 
   A mint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. 
   Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,
   A ki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján. 
   Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre. (1Kor 1,5-9)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megelégítettél.

Ámen

 A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz. (Fil 4,9)

Pál apostolt Jézus Krisztus evangéliumának a tiszta és teljes hirdetéséért börtönözték be. Innen írta a filippibeli gyülekezethez ezt a levelet. Nem tudja, hogy halálra ítélik, vagy további fogság vár rá, vagy szabadon bocsátják. Mit élt át ott a börtönben? Az Istennel való imádkozó közösségben békességre jutott, Az Atya pedig megőrizte ebben a békességben. De hogyan lehet megérkezni az aggódásból a békességbe? Az aggodalom az ember alaptermészetéhez hozzátartozik, valamilyen el nem hárítható baj bekövetkezése miatt van bennünk. Az a nyugtalan, szorongó lelkiállapot, melynek forrása egyaránt lehet az ember külső körülményeiben vagy a lelki állapotában is. Isten Igéje bizalomra tanít és segít. Krisztus Jézus is erre figyelmeztet a Hegyi Beszédben: „Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek...Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6,25-34) Az aggodalmaskodásból meg lehet érkezni a békességbe, mert Jézus Krisztus, a Békesség Fejedelme eljött és ezt hirdeti: „Békesség néktek!” A félelem, az aggodalmaskodás, a nyugtalanság, a gondteher mind-mind a bűn következménye. Ezért Jézus (halálával) megszerezte a békességet Isten és az ember között. Egyetlen Urunk ma is azt üzeni, hogy "ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, mert a békesség készen van bennem". Pál apostol mindezt átélte, gyakorolta. Minden alkalommal, amikor aggodalmaskodunk, valójában istentagadóként viselkedünk. Ha azt mondjuk: „Minden rajtam múlik.”; kételkedünk az Isten szeretetében.

Megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít. (Fil 4,11-13)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

"... a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet ..." (2Pt 1,5)

Állhatatosság nélkül csak folyamatos elbukás és folyamatos szégyenkezés van. Eljutni valaminek a végéig nem könnyű dolog, de az Isten mindvégig várja tőlünk a hűséget. A kitartó Krisztus követés, az állhatatosság visz sikerre bennünket. Valójában ezért a keresztények néha sokkal több bajt látnak, mint a nem keresztények, mert be kell érniük, ki kell bontakoztatniuk ezt az értéket. Az állhatatosság csak a próbatételek által érik meg (ld. Róm 5,1-8). A kegyesség vagy „istenfélelem” annyit jelent, hogy számolunk az Istennel. Nem csak akkor, amikor teljesít valamilyen kérést, vagy tapasztaljuk áldását. Hanem mindig, minden helyzetben. Ha megszégyenültünk, ha félelem fog el bennünket, ha támadnak, ha elesünk vagy szenvedünk. Kaphatunk útmutatást „felülről”, hogy kinek hogyan kell felelnünk. Megláthatjuk Isten dicsőségét és hatalmát azokban a helyzetekben, amikor minden reménytelennek tűnik. Van kihez fordulni, ha erőnk végéhez értünk. Mindannyiunknak megvan a saját útja, amelyet meg kell járni ahhoz, hogy megszülessen bennünk a hitből a szeretet. Ha valakiben elakadás van, annak még valahol korábbi értékekkel van előbb dolga. Nem fogja érteni a „teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből” induló szeretetet sem. Haladjunk a nekünk kijelölt úton, és bátran, bizalommal fedezzük fel mi mindent készített nekünk a mi Egyetlen Urunk.

Ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak. És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog. ... Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani. (2Pt 2-9)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy velem járod utamat.

Ámen