Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. (1Jn 2,16)

Közelebb kerülhetünk Egyetlen Urunkhoz, ha valóban akarjuk. Nem kell megelégednünk a vasárnapi igemorzsákkal, másodkézi információkkal. Egészen közeli, meghitt kapcsolatba kerülhetünk Jézus Krisztussal. János apostol ezt írja: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről” (1Jn 1,1). Ahhoz, hogy Istenhez közelebb kerüljünk, az kell, hogy érzékenyebbek legyünk jelenlétére, ne folyton saját aggodalmainkba sűllyedjünk. Bármit is hozzon az élet, kezelni tudjuk, ha erőnket az Istenből merítjük: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil 4,13). Mindenre több idő kell, mint azt általában gondoljuk, ezért ha több időt hagyunk magunknak a munka elvégzésére, az nagyban csökkenti szorongásunkat. Elégedjünk meg kevesebbel! Azok, akik magasabb életszínvonalon élnek, mint amit anyagi lehetőségeik megengednének, azok sokkal jobban ki vannak téve a stresszhez köthető betegségeknek: „Kárt okoz saját házának a telhetetlen…” (Péld 15,27). Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten ne akarná, hogy előbbre jussunk az életben. Csak azt szeretné, hogy helyes fontossági sorrendet állítsunk fel. Tanuljuk meg élvezni azt, ahol éppen vagyunk, miközben céljaink felé tartunk. Ha úgy érezzük, hogy túl nagy rajtunk a nyomás, akkor megújulásra, felfrissülésre van szükségünk. A stresszes életmód teljesen elszívja az életerőnket. De Krisztus Jézus csendes időket és nyugodt helyeket rendel, ahol megpihenhetünk tennivalóink között. Ehhez az kell, hogy mindig Őt tudjuk az első helyre tenni, és Őbenne találjunk nyugalmat.

Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. A mit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, a mit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok. És az az ígéret, a melyet ő ígért nékünk: az örök élet. (1Jn 2,23-25)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Benned létezem.

Ámen

A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. (Jn 15,9)

Szeretet parancsát még a nem hívők is hajlandóak elfogadni a kereszténységből. De ha a gyakorlati oldalát nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy ez a mai Ige már nem olyan népszerű, mint elméletben. Az emberek egymáshoz való szeretete nagyban különbözik ettől. A szeretetünk legtöbbször testi. A testi dolgok a világi szeretet forrásai, a mi korunk a testet egészen előtérbe állította. A test szeretete teljesen az érzékekre megy és semmi köze nincs a tiszta szeretethez. A sok testiség pedig érzéketlenné teszi az embereket. De Isten nem a testi szeretet ellen van, hanem az azzal való visszaélés ellen. "Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket" -  ezt nem tudjuk megtenni. Nem tudunk úgy szeretni, mint Krisztus Jézus. Ha úgy szeretnénk, mint ahogyan Ő szeret bennünket, akkor miénk lenne a társasága, az Ő ereje. Miénk lenne az Ő szelídsége, a hosszútűrése, így megnyernénk a Szentlélek gazdagságát. Odaadnánk valamit, ami a használat közben amúgy is egyre inkább elavul, valami olyasmiért, ami a használata által csak megnöveli értékét. Folyton a "boldogságot" keressük. Boldogságot emberektől, fizikai dolgoktól és körülményektől. A Jézus Krisztusban való új élet viszont egy olyan örömöt ad, amely a szeretetből fakad. Az igazi boldogság nem a minket körülvevő anyagi világból származik. Egy gyermek, egy unoka gondtalan nevetése, kedves mosolya sokkalta nagyobb boldogsággal tölti el az embert, mint bármennyi, megszámlálhatatlan bankó, kacsalábon forgó kastély, vagy zebrás majorság... Úgy kell szeretnünk, mint ahogy Jézus Krisztus szeret. Ő most ott ül fenn a mennyei királyságban, hogy közbenjárjon értünk, és hogy képessé tegyen minket arra, hogy úgy tudjunk szeretni, amiképpen Ő szeret minket. Ha így teszünk, az az öröm lesz bennünk is, ami Egyetlen Urunkban van.

Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék. Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. (Jn 15,10-16)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

Mert az Úrnak szüksége van reá. (Lk 19,31)

Jézusnak virágvasárnap szüksége volt egy állatra, amelyen bevonuljon Jeruzsálembe. Bevonulhatott volna gyalog is, hiszen sokszor ment ő már gyalog Jeruzsálembe. Nem tette, mert ismerte az írásokat és tudta, hogy a Messiásról meg van írva, hogy a békesség állatának, a szamárnak hátán vonul be Jeruzsálembe. Ezért volt szüksége Jézusnak a szamárra. De milyen emberekre van szüksége Egyetlen Urunknak? Sokszínű csapat volt a tizenkét apostol. Mi, ma élő nemzedékek sem vagyunk különbek. Ahogyan egykor ők, úgy mi is az Isten akaratából jutottunk oda, ahol vagyunk. Apostollá válhatunk, mint tisztségre áhítozó Jánosok és Jakabok (akik Jézus jobbján és balján szerették volna bebiztosítani a helyüket). Hitükért életüket áldozó Bertalanok, Máték, és Jakabok, akiknek a pénz jelentett mindent mindaddig, amíg Jézus szavára fel nem hagytak azzal, hogy másokat kihasználva éljenek. Hitetlen Tamások, akiknek mindig bizonyítékra van szükségük. Megkapja a kiválasztást az is, aki nem tud élni vele, mert azt hiszi, többet tehet, mint az Egyetlen Urunk. Mert bizony ilyenek vagyunk, mégis bármelyik tanítvány, bármikor megkaphatja az elhívást. Tanítványok vagyunk addig, amíg Jézust követjük, és apostolokká válunk akkor, amikor bátorságot kapunk ahhoz, hogy ezt nyilvánvalóvá is tegyük. Krisztus Jézusnak alázatos emberekre van szüksége. Mint, ahogy tanítványokat sem hívott el Jézus máshonnan, csak az egyszerű, az alázatos emberek közül.  Akik nem voltak eltelve sem a maguk vagyonával és gazdagságával, sem a maguk műveltségével és tudásával, éppen úgy van ezzel Jézus ma is. Ma is azokat keresi, és azokra van szüksége, akik alázatosak, mert csak alázatos emberek tudnak meghajlani, és a meghajló emberek tudnak Neki szolgálni. Jézus Krisztus követése pedig szüntelen való szolgálat. Aki nem tanul meghajlani, az nem alkalmas arra, hogy szolgáljon. Jézusnak tehát meghajlani tudó, alázatos emberekre van szüksége ma is. 

A tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak; Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban! És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. (Lk 19,37- 40)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.

Ámen

Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. (Zsolt 90,12)

Arról, hogy mitől bölcs az emberi szív, sok mindent elmondhatunk. Bizonyára mi is meg tudnánk fogalmazni néhányat ezek közül. Egy biztos: a bölcs szívű ember tudja, hogy minden elmúlik egyszer. Fogyasztói társadalomban élve az emberek szeretnek vásárolni. Azonban az ember milyen? Általában az kell neki, ami pont nincs. Az ahol élünk, ahol minden csak ideig óráig való, mindent meg kell venni és magunkévá kell tenni, akkor valaki az ember, ha minél több mindent vesz magának. Ez némely politikus szájából el is hangzik: "... mindenki annyit ér, amennyije van..." Lassan elfogyasztunk mindent, nemcsak testi dolgokat, hanem lelkieket is. Amikor pedig ez megtörténik, jön a kiégés, a megfeneklés, az üres hiányérzet, hogy valami nincs meg az életünkben. Hány boldogtalan arcot látunk ma, elég, ha az utcán szétnézünk. Sok mindenünk van, de mégis úgy érezzük, valamiben hiányt szenvedünk. Elfogyott mára sok embernek az életkedve, mert sok minden érték kifogyott az életéből.  A kezdeti lelkesedés, a szerelem, a szeretet elfogyva gyűlöletet hagy maga után meg megannyi válást. Elfogy a családon belüli türelem és szeretet, az odafigyelés. Elfogy a pénz és azzal együtt a béke is, ha csökken az életszínvonal, akkor jön a lázadás, a háborúság. De mára elfogy az igazi barátság is oly sokszor, mert kifogy belőle a Pál apostolnál olvasott szeretet (1Kor 13). De elfogy az erő is az emberből, az évek múlásával, lassan gyengébb, öregebb, fáradtabb lesz. Főképp fogy a bizalom is: bizalom az Isten felé, és bizalom az emberek felé. Megrendül sokakban a hit, mert könnyebb feladni, mint utántölteni, megerősödni benne. A Biblia számtalan ilyen esetről ír a régmúltból. Még a legjobbak is meglankadtak, elfáradtak, belefáradtak az életbe. De hányszor érezzük ezt mi is, a mának önmagukkal is meghasonlott figuráinak ömlengései közepedte. De a bölcs szívű ember tudja: mindennek vége lesz egyszer...

Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, a mely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni, Mondván: Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, az anyaszentegyháznak közepette dícséretet mondok néked. És ismét: Én csak ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott. (Zsid 2,11-13)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vezetsz utamon.

Ámen

És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban. (Lk 23,43)

Sokszor volt már olyan helyzet a mi életünkben, amikor választanunk kellett Jézus és az Ő igéje, illetve a világ csábítása, előnyei között. Lehet, hogy egy-két erőtlen próbálkozás után inkább hallgattunk meggyőződésünkről. Még az is előfordult, hogy mint Péter, nyíltan megtagadtuk Őt. Minden ilyen helyzetben a tetteink gyökere abból a bűnből táplálkozott, amely a szívünkben megvallatlanul átvette az irányítást gondolataink és szavaink felett. Mert az embert a saját bűne akadályozza meg abban, hogy nyilvánosan hitet tudjon tenni Jézus mellett. Az utolsó vacsora asztalánál Péter erősen fogadkozott, és vele együtt a többi tanítvány is, hogy ők nem fogják megtagadni Mesterüket, hanem ha kell, vele mennek akár a halálba is. Ám amikor Péternek csak egy szolgálólány előtt kellett volna színt vallania a főpap udvarán, háromszor is megtagadta Mesterét. Nincs ez másként ma sem: ugyanez játszódik le akkor is, amikor minket kérdeznek meg Jézusról. Amikor személyesen kellene vallanunk arról az emberek előtt, hogy kicsoda is számunkra Jézus Krisztus. Amikor személyesen kellene megvallanunk, hogy Jézus az Egyetlen Urunk, és Őhozzá tartozunk. Egyetlen ember volt a nagypénteki sokadalomban, aki hangos szóval tett hitvallást Krisztus Jézusról. A lator, pedig a legkevésbé tőle volt várható. Vajon miért tudja abban a sokaságban egyedüliként megvallani Jézust királyának ez a bűneit tekintve senkinél sem különb ember? Mert neki megbocsáttattak már a bűnei: ő hitte, hogy amikor a mellette haldokló Jézus kínzóinak bűnbocsánatért imádkozik, akkor az ő bűneinek bocsánatáért is imádkozik. Elhitte, hogy Isten meghallgatja ezt az imádságot, a mennyei Atya meghallgatja Jézus szólását, minden bűnösért. Ez a lator csak bűnei bocsánatának bizonyosságával a szívében lett képes arra, hogy Jézust királyaként szólítsa meg a gúnyolódó sokaság füle hallatára, és kegyelmet kérjen Tőle: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” És Krisztus Jézus ennek az embernek, aki a Nagypénteken egyedül vallja Őt királynak, rögtön így válaszol: „Ma velem leszel a paradicsomban!” 

Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és a kiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak. De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb; és a ki fő, mint a ki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál. Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben; Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot, Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken. (Lk 22,25-30)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden nap velem vagy.

Ámen

Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! (JerSir 3,23)

Izráel népének nehéz sorsa volt, amikor Jeremiás a Biblia egyik könyvét írta: a Siralmak címet adta neki. Amikor azt hisszük, hogy pillanatnyi helyzetünknél rosszabb már nem jöhet, olvassuk ezt: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (JerSir 3,22-23). Az Isten szeretetének, irgalmának és hűségének kifogyhatatlan a számlája. Jó tudni ezt mai világunkban, amikor úgy tűnik, senki sem törődik senkivel, és csak a legjobb formában lévő élhet túl. A mohóság a sóvárgással kezdődik, aztán hozzá társul. Emlékezhetünk, hogy Ákán, Aháb, Anániás és Szafira képesek voltak lopni, hazudni, de még ölni is, hogy megszerezzék, amire annyira vágytak. Egyetlen Urunk int bennünket: „Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: »Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.«” (Zsid 13:5). Amivel Krisztusban rendelkezünk, sokkal nagyszerűbb bárminél, mint amink éppen nincs. Pozíciót szeretnénk, de szolgálni nem akarunk? Irányítani szeretnénk, hogy mi lehessünk állandóan a középpontban? Mérhetetlen gazdagságot szeretnénk, amit csak magunknak akarunk megtartani? Pál apostol írja: „…ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván” (1Tim 3,1). Jó dolog az, ha hatással szeretnénk lenni másokra, de csak akkor, ha helyesek az indítékaink. Ha elismerésre vagy mások feletti hatalomra vágyunk, akkor bizony az mohóság. A mohóság pedig többet kíván, mint amennyi szükségeink kielégítésére és Istentől való rendeltetésünk betöltésére kellene. De bármennyit is szerez valaki valamiből, ami nem az Isten akarata szerint való, az sosem fogja meghozni azt az elégedettséget, ami iránt vágyakozik. A Biblia viszont azt mondja: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Gal 6:7). Ahogyan az elvetett magból aratás lesz, ugyanígy döntéseink is következményekkel járnak. A Római levélben olvashatjuk: „Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival” (Róm 8,5). Ha céljaink Isten-központúak, Ő segíteni fog elérni őket: „… Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsolt 84,12). Viszont, amikor Isten valamit megtagad tőlünk, bízzunk Őbenne, hogy tudja, mit csinál! Isten túlságosan szeret bennünket ahhoz, hogy megadjon valamit, amire nem állunk készen. Sokszor kívánunk meg valamit, amiről azt hisszük, hogy az elengedhetetlen a boldogsághoz? Ha így teszünk, Isten időnként megengedi, hogy megtapasztaljuk ugyanazokat a negatív következményeket, amik miatt Izráel is szenvedett.

Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. (JerSir 3,24-26)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden nap tart a Te kegyelmed.

Ámen

A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt. (Jn 15,5)

Az öröm olyan az életünkben, mint például a cukor a süteményben. Lehet sütni cukor nélkül is, de az ízén megérzi az ember, hogy valami hiányzik belőle. Ha megvizsgáljuk a keresztyén ember örömét, akkor azt kell látnunk, hogy az sohasem lehet más, mint a Jézus Krisztus öröme, belső öröm. Krisztus Jézus öröme sohasem takarja el a belül lévő nyomorúságot, mert a forrása a szív mélyén van. A világ egyfajta kirakatba teszi az örömeit, sőt, reklámozza azokat, mert az a célja, hogy az embereket olyan dolgok vételére csalogassa, amiket valójában nem is tud megadni. Kereszténynek lenni tehát lehetőség arra, hogy felismerjük a látszatot és megláthassuk a valóságot. Mert aki megtapasztalja egyszer is, hogy Jézus Krisztus egész életünket átfogja, az nem éri be többé a látszattal. Jézus öröme ugyanakkor tiszta, őszinte. Egy gyermek nem ért a színleléshez, erre csak a nagyobbak tanítják meg később. A gyermek igazán tud örülni, a jézusi öröm is ilyen gyermeki. Egyetlen Urunk sohasem keverte össze a világ örömeit a lelki örömökkel. Ő a kánai menyegzőben is lelki örömmel vett részt, mert Isten Lelke által cselekedett és a kánai menyegző nem világi örömökkel, hanem lelki gyümölcsökkel végződött, mert az emberek dicsőítették az Istent.  Ha tudatosítanánk magunkban, hogy ha nem Őbenne élünk, Ő akkor sem fogja zavarni életünk folyamát. De ha Őhozzá fordulunk bajainkkal, akkor megnyugtat minket, örömében részesülünk. A krisztusi szabadság ismeri a korlátainkat, a korlátok között is megéli a szabadságot, "odaát" pedig miénk lesz az Úrban „minden mindenekben”. A kegyelmével magához emel, hogy mi is ott legyünk, ahol Ő van: az Atyánál. 

Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék. Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. (Jn 15,11-16)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! (1Kor 10,12)

Ki bukik el könnyen? Az aki elbizakodott. A megtért ember állandó veszélynek van kitéve, a sátán nem nyugszik bele, ha valaki átadta az életét Jézus Krisztusnak. Ezért kell arra ügyelnünk, hogy ne keveredjünk bele semmiféle kétes dologba. A hívő ember nem mondhatja, hogy már nincs szüksége védelemre, a maga lábán is megáll. Ha nem tápláljuk a lelkünket folyamatosan Isten Igéjével, akkor következik a bukás. Ezért van szükség a naponkénti feltöltekezésre: igeolvasás, imádkozás, gyülekezeti alkalmak ápolása, ect... Aki ezeket elmulasztja, következik az elbukása, amelynek beláthatatlan következményei lesznek, rosszabb állapotba kerül az illető, mint a megtérése előtt volt. Ez a mai figyelmeztető ige akar ráébreszteni bennünket, hogy legyünk elővigyázatosak. A Bibliát rendszeresen olvassuk, és figyeljünk a napi üzenetére. Mivel Isten teremtette a világot, Ő fölötte áll minden törvényszerűségnek, ezért semmi sem lehetetlen Nála. Nekünk csak hinni kell benne, hogy mindent meg tud cselekedni. Persze, Egyetlen Urunkat nem rángathatjuk kényünk-kedvünk szerint, mert Ő szuverén Isten. Sok példáját adta már annak, hogy beleszól a természeti törvényekbe, hisz azokat is Ő munkálta ki, ezért hát felette áll azoknak. Higgyük el, hogy Istennek minden lehetséges, de ne kételkedjünk, ne inogjunk, mint egy tengeren kormánylapátját tört hajó. Legyen sziklaszilárd bizodalmunk a Megváltónkban, Krisztus Jézusban, Akit Isten küldött hozzánk. Nincs szükségünk másra, csak Őreá. Ha így tekintünk Istenre, az elküldött szolgáira, a hirdetett igére, akkor valóra válik életünkben az akarata. Ne legyünk bálványimádók, ne feledjük: nekünk csak Krisztus Jézusban van üdvösségünk!

Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. ... Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást! Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok. Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testével való közösségünk-e? Mivel a kenyér egy, mi is mindannyian egy test vagyunk, mert mindannyian az egy kenyérből részesedünk. (1Kor 10,3-16)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy követhetlek Téged.

Ámen

De ellenségeim élnek, erősödnek; megsokasodtak hazug gyűlölőim. (Zsolt 38,20)

Mindnyájan szeretjük a csendet, ami nyugtatólag hat megtépázott idegeinkre. Csendes perceinkből szeretünk kizárni minden zavaró tényezőt. De tudunk-e Krisztus Jézus csendjére hangolódni? Amely nem üres és tartalmatlan pihenés, nem nyugalom és bezárkózás, hanem csupa éber Istenre figyelés. Jézus csendjében benne van a kitartó imádság és a feltétel nélküli engedelmesség. Ilyenkor érezzük magunkhoz talán a legközelebb. Jézus Krisztus azért szenvedett, hogy a mi küzdelmünk ne legyen kilátástalan az önszeretetünk, hiúságunk, nárcisztikus emberek fölötti uralomvágyunk fölött. Jézus az elfogatása előtt így imádkozik: „Legyen meg, Uram, a te akaratod!” Isten akarata pedig az, hogy minden ember üdvözüljön. (ld. 1Tim 2,4) Az Isten az ember életéért még egyszülött Fia szenvedését és halálát is eltűri. Erre a nagy szeretetre válaszolnunk kell. Nem lehet közömbösen pihenni, magunkba zárkózva önmagunk körül forogni. Jó volna, ha meghallanánk a csendességünkben megtérésre és követésre hívó szavát. Éveink előre haladtával többet foglalkozunk az elmúlás gondolatával. De a Krisztusban létező ember nem a tökéletes semmibe, a nirvánába, hanem a tökéletes mindenségbe igyekszik. A halállal való szembesülés és annak legyőzése magával hozza a feltámadást és itt, ezen a Földön az erőteljesebb életet. Azt mondja Jézus: „Én vagyok a feltámadás és az élet”. Ebből táplálkozik reményünk: Ő, aki teljességében birtokolja, továbbadhatja az életerőt. Hitünk magja Egyetlen Urunk halál feletti győzelmébe és feltámadásába vetett hit. Ha ezt a hitet magunkévá tudjuk tenni és tudatosan élünk belőle, akkor már látjuk örök életünk bizonyságát. Élő hit kell, ami azt jelenti, hogy minden nap újra Belőle merítünk életet, hagyjuk, hogy Ő éltessen, lerázzuk láncainkat, amelyeket ellenségeink, a sátán szolgái aggattak ránk, és elkezdünk valóban élni.

Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlölőim se hunyorgassanak rám. Mert nem beszélnek békességet, hanem a kik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak. Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. Láttad, oh Uram ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem! Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért. Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem! (Zsolt 35,19-24)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

...elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét.

Lehetetlen egy emberről ránézésre megállapítani, hogy mekkora hite van. Egy vödörről is akkor derül ki, hogy mennyi víz is volt benne, ha valaki kiborítja. Hasonlóképpen, ha az életünk bukkanói kiborítanak bennünket, az ömlik ki belőlünk, ami bennünk volt. De mi buggyan ki? A legrosszabbtól való rettegés, vagy az Istenbe vetett feltétlen bizalom? Ránézésből ugyan nem tudják megmondani rólunk a többiek, hogy milyen hitünk van, de könnyen megállapíthatják, ha hallgatnak bennünket. Az életben mindig jönnek akadályok, bukkanók. Isten nem azért teszi próbára a hitünket, hogy meglássa, mennyi van, hiszen azt már tudja. Azért próbál meg, hogy mi megtudjuk. A Biblia azt írja: „Ezek a próbák mutatják meg, hogy hited valódi. Tűz próbálja meg, mint ahogy az aranyat is tűzben tisztítják – bár hited sokkal értékesebb még a színaranynál is. Tehát, ha hited sok megpróbáltatás közepette is erős marad, akkor Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyul majd a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.” (1Pt 1,7) Isten talentumokat adott nekünk, és azt akarja, hogy használjuk is őket. Lehet, hogy a félelmeink az alacsony önértékelés miatt vannak. De Krisztus Jézus értékeli, ami bennünk eleve megvan, és segít előhívni azt. Egyetlen Urunk, Aki belénk helyezte talentumainkat, csak Ő tudja, hol rejtőznek, és hogyan lehet előhozni őket. A sátán örül annak, ha rendeltetésünk beteljesedése késik. Ezért, ha nem engedjük, hogy Isten fejlessze talentumainkat, azzal az ördög kezére játszunk. Jézus ezt mondta a sátánról: „…csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson” (Jn 10,10). Isten azonban kezébe veszi azt, ami semmiségnek tűnik, és valami csodálatosat teremt belőle. A világegyetemet a semmiből teremtette, mi mindenre képes hát, ha van is mihez nyúlnia! 

Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét! Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén: a Krisztusén. Aki eleve el volt ugyan rendelve a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén tiérettetek, akik őáltala hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott neki, hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben. (1Pt 1,16-21)