Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok. (Róm 12,11)

Pál apostol szerint Isten gyermekeinek az életéhez teljesen természetesen tartozik hozzá az imádság. Nélküle nincs meg az összeköttetés az Úrral. Az nem kérdés, hogy imádkozzunk-e vagy sem. Inkább az a kérdés, hogy mennyire vagyunk kitartóak a könyörgésben? Milyen a mi imaéletünk, rendszeresen az Úr elé járulunk hálaadásunkkal? Naponként könyörgünk Hozzá? Ami testünknek a levegő, ugyanaz lelkünknek az ima. A lelkünk ugyan tovább bírja a nélkülözést, de életfontosságú dolog a rendszeres imádság. Ennek nem az a lényege, hogy mások látják-e, vagy sem, az sem indokolt, hogy nagyon hosszú legyen. Az őszinteségünkre vágyakozik az Egyetlen Urunk. Ő mindent tud rólunk és nem a szövegeléseinkre, hanem a szívünkre kíváncsi. Egy ateistának nincs kinek hálát adnia, a hívő embereknek viszont van. Tudjuk, Kitől száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék. Az Istentől, Akinek mindezért hálával tartozunk. A hálát viszont gyengíti a szívünkben, ha bármiről azt gondoljuk, hogy az "jár" nekünk. Mennyi mindent természetesnek veszünk, hogy ott van életünkben, pedig semmi sem természetes. Minden ajándék, minden kegyelem. Gondoljunk bele, hogy mink van, amit nem kaptunk? Mi magyarok meglehetősen  panaszkodósak vagyunk, minden rosszért mást okolunk. Már a Himnuszunk is "balsorsról" beszél. Persze a panasznak is van helye az Úr előtti könyörgéseinkben, de az Isten gyermekei nem a panaszáradatuk bőségességéről, hanem a hálaadásuk bőségéről felismerhetőek. Ezért ne szűnjünk meg hálát adni!

Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok. A Lelket meg ne oltsátok. A prófétálást meg ne vessétek, Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok! Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek! Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, a ki elhivott titeket és ő meg is cselekszi azt. (1Thess 5,16-24)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád tartozom.

Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be? (Gal 3,3)

Ha saját emberi erőnkből próbáljuk elérni a tökéletességet, az nem fog működni: „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak…” (Róm 12,6). Ha mások szeretnénk lenni, mint aminek Isten eleve eltervezett, akkor haragudni fogunk az egész világra. Sőt, alkalmatlannak fogjuk érezni magunkat, és keserű csalódottság fog lebénítani bennünket minden ténykedésünkben. Isten szándékosan adott mindenkinek különböző területen tehetséget. Ha ezt felismerjük, elkezdhetünk szolgálni az egyedi, különleges ajándékainkkal. Ahelyett, hogy tökéletessé akarnánk lenni, adjunk hálát Egyetlen Urunknak azért, hogy egyedivé teremtett minket. Lehet, hogy beteljesül az álmunk, de nem lesz tökéletes, lehet, hogy egyáltalán nem az valósul meg, amit megálmodtunk... Az út általában tovább tart, mint ahogy azt reméljük. Több akadállyal kell szembenézni, mint ahogyan gondoltuk, a mélységek mélyebbek lesznek, mint képzeltük, az ár pedig nagyobb lesz, mint amire számítottunk. Ne várjunk tehát többet, mint amennyi józan ésszel belátható! Ne tekintsük a kis hibákat óriási katasztrófáknak. Összpontosítsunk a realitásokra: fogadjuk el az életet olyannak, amilyen, ne várjuk azt, hogy olyan legyen, amilyennek szerintünk kellene lennie. Tűzzünk ki magunk elé reális, elérhető célokat, olyanokat, amelyek megvalósíthatóak. Nem minden helyzet fekete-fehér, a legtöbb a szürke ezer árnyalatát tartalmazza. Tanuljunk a saját, és a mások hibáiból, azután lépjünk csak tovább! Ismerjük el gyengeségeinket, mert ha ezt tesszük, akkor szabadon engedjük önmagunkat a perfekcionizmusunkból. Találjunk rá Krisztus Jézus szerinti értékeinkre. Ami nem emberi erőfeszítésen múlik, nem azon, hogy mit csinálunk, és azt milyen jól csináljuk.

Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. (Gal 3,23-28)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden napon velem vagy.

Ámen 

Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)

Minden korban vannak Istennek kiválasztott gyermekei, akik tovább viszik az Ő akaratát. Így volt ez Noé idejében is, amikor az emberek annyira megromlottak a szívükben, hogy Isten elhatározta: eltörli a föld színéről az erőszakos, gonosz embert. De Noé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt, és kegyelmet talált Istennél: „... mindenben úgy járt el, ahogy Isten megparancsolta neki.” (1 Mózes 5,22). Krisztus Jézus a Hegyi Beszédben tanítja az őt körülvevő sokaságot, a tanítványait. Minden fontos dolgot elmond nekik, ami az örökéletre visz. Világosságnak nevezi őket, mert nekik kell vinniük az örömhírt, lámpásként kell világítaniuk a nemzedékükben, de úgy, hogy ragyogjanak, mert megízlelték a legjobbat. Ez a jó cselekedeteikben nyilvánul meg, és ezért Istené a dicsőség. Nem kevesebb a mi feladatunk sem, akik a XXI. században Isten Igéjével élünk, előttünk van a Szentírás tanításaival együtt. Figyeljünk az üzenetére, mert a mai ember ugyanolyan gyarló, bűnnel terhelt, mint anno Noé idejében. Ha nem vesszük komolyan az intéseket, akkor elveszünk, mint ahogy az özönvízkor történt. Jézus Krisztus ezért meg akar bennünket menteni. Világosak az Ő tanításai, csak legyen halló fülünk a befogadására. Az ember szívének szándéka eredendően csak gonosz lehet. Ezt örököltük őseinktől, ez vonul végig a bibliai történeteken. Egyetlen Urunk viszont harcol értünk, nem engedi, hogy a gonosztól űzötten végképp elvesszünk. Előre megmondja, hogy milyen cselekedetünknek mi lesz a következménye, elébünk adja a jó és rossz választásának lehetőségeit, de hangsúlyozva, hogy válasszuk a jót, attól ne térjünk el se jobbra, se balra. Ha idegen istenségeket, vagy a világi hívságokat imádjuk, az paráznaság, elhajlás az isteni rendtől. Erről beszél Jézus: "... jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék." (Máté 5,30). Vizsgáljuk felül gondolatainkat, Istentől valóak-e, vagy az ördög sugallta. Krisztus Urunk azért küldetett, hogy figyelmeztessen bennünket és megtisztítson ezektől a hiábavalóságoktól. Krisztus Jézus segítségül hívásával ellen tudunk állni a kísértő gondolatainknak, ekkor az ördög elfut előlünk, mert Isten hatalmasabb a sátán minden mesterkedésénél.

És megnyitván száját, tanítja vala őket, mondván: Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak. Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet. Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják. Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak. (Mt 5,2-9)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy velem vagy mindenkor.

Ámen

És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel. (ApCsel 2,4)

Ha valaki nem lélegzik, akkor arra azt mondjuk, hogy halott, mert nem mutatja az élet jeleit. A beszívott levegőt nem látjuk, de érezzük, szükségünk van rá az élethez, és mikor elkezd fogyni körülöttünk, az fájdalmas dolog. A légáramnak vannak erősebb változatai is. Van olyan, ami jól esik, főleg mikor jó meleg van, és megcsapja a friss szellő az arcunkat, de bizony tud a hideg szél süvíteni is, szinte hasogatni. A szél az első pünkösdkor is jelen van, ezt olvastuk: „…hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat…” Szélroham, amely betöltötte a házat. Ez nem volt véletlen az Istentől, ennek is jelentéstartalma van. Már a Szentírás elején, Ádám teremtésekor ezt olvassuk: „…az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény.” Lehelet, olyan ez, mint egy szél, amely betölt. Ha Isten lehel, ha szelet ad, akkor életet akar adni, életre akar kelteni. Az első pünkösdkor az Isten bele lehelte a Lelkét a világba és mi rajtunk áll, hogy élünk-e vele. Ahogyan a testünket, úgy a lelkünket is hajtania kell valaminek és ez a Lélek, az Isten adta Szentlélek. Manapság bizony sok minden kitölti az életünket, és az életünkben, mondhatjuk úgy is sokszor van áporodott szag... Nincs friss levegő, a közéletben is erodált, megfáradt régi "fiatalok nyomják a sódert." Hányan, de hányan vannak olyanok, akiknek ez az elhasznált, áporodott levegő az, ami megfelel. Hiába csapkodja az Úr a Szentlelke által az életük házának ablakát, nem nyitják ki Neki. Talán csak résnyire, egy kicsit csak, de ez nem elég. Azt olvastuk az Igében: betöltötte az egész házat a szélroham. Engedjük-e ezt? Akarunk-e felfrissülni? Mert bizony szükséges, hogy valami új költözzön az életünkbe. Új költözzön az ismerettségi körünkbe, ideje lenne engedni, hogy Isten a szemetet kifújja... Krisztus Jézus valami újjal, és jobbal töltse be napjainkat.

Szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt. (ApCsel 2,31-33)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden nap velem vagy.

Ámen

Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. (Zsolt 90,16)

Hiába járunk időnként el a templomba, mert, ha nem vagyunk Egyetlen Urunk mindenkor hű, engedelmes követői, akkor az ilyen templomba járás csak megszomorítja az Istent. Hiába olvassuk időnként a Bibliát, hiába imádkozunk néhanapján, ha nem engedelmeskedünk Neki, akkor mindez csak keveset számít. Mert gondoljunk csak a tékozló fiúra, vajon mivel okozta a legnagyobb fájdalmat az apjának? Nem azzal, hogy elköltözött otthonról, nem azzal, hogy követelődzött, még csak azzal sem, hogy eltékozolta a vagyonát. Azzal okozta a legnagyobb fájdalmat az apjának, hogy engedetlen volt. Pedig az apja mindig a javát akarta, érte dolgozott, de ez a fia nem akarta ezt megérteni, és nem tudott engedelmeskedni neki. Isten a mi Atyánk. Ez azt is jelenti, hogy mi az Ő gyermekei vagyunk. Gyermekként mi is sokszor megszomorítjuk Atyánkat. Amikkel a gyerekünk szomorít meg bennünket, ugyanazokkal szomorítjuk meg a mi is a mennyei Atyánkat, amelyek miatt Ő búsul. Ahogyan a gyerek meg tudja szomorítani a szülőt az engedetlenségével, úgy vagyunk mi engedetlenek Istennek, amivel a mi mennyei Atyánkat búsítjuk meg. Pedig az Úr semmi mást nem vár tőlünk el, mint a feltétlen engedelmességet. Nagy cselekedeteket nem vár tőlünk, csodákat, erőnkön felüli tetteket sem vár tőlünk, de vár engedelmességet. Semmi mással úgy nem dicsérhetjük Mennyei Atyánkat, mint engedelmességgel. Jézus Krisztus feltétlen engedelmes volt az Atyához. Csak az engedelmesség után jön az áldás. Ne feledjük, aki engedelmeskedik, azé az örök élet.

Arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem ahogyan te. ... Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen. Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod. (Mt 26,39-42)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád tartozom.

Ámen

Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat. (Zsolt 25,9)

Amint elkezdünk magunkra és a kelleténél többet a földi dologra figyelni, fennáll annak az esélye, hogy elbukunk, mert nem látjuk az Istent világosan. Vele való kapcsolatunk elgyengül, esetleg azt hisszük, hogy magunktól is képesek vagyunk mindenre. Pedig mindig az Úrra kell néznünk, keresnünk kell az Ő orcáját és keresnünk kell a Vele való személyes közösséget. Mert ha nem Rá nézünk, akkor valami másra fogunk nézni, ami meg nem tarthat minket és meg nem őrizhet minket a csapdáktól. Isten a világosság, és ha Őrá nézünk, akkor az Ő világosságában látjuk a dolgokat. Ha nem az Ő világosságában járunk, akkor csak a sötétben tapogatózunk, és bármikor eleshetünk. Tudjuk, hogy Isten mindig lát minket, és ha mi is mindig Reá nézünk, akkor csodálatos közösség ez. Egyetlen Urunk ugyanakkor nagyon jól lát mindent, ami ezen a világon történik, minden kis és nagy dolgot. Senki nem tud elrejtőzni Előle. Dávid mondja a 139. Zsoltárában: "Hová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy." Az Ő szemei mindig rajtunk vannak, így jól gondoljuk meg minden szavunkat, mert Ő hallja. Jól gondoljuk meg, mit cselekszünk, mit okoskodunk, mert Ő látja: „Az Úr tudja az embernek gondolatjait, hogy azok hiábavalók”. A Bibliában is láthatjuk, hogy Krisztus Jézus olvasott az emberek gondolataiban. Amiket azonban most titokban cselekszenek a bűnösök, minden ki fog tudódni: „Mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne; és oly titok, ami ki ne tudódnék.” (Mt 10,26) Ha vannak nekünk is ilyen kis titkos "ügyeink", azt hozzuk világosságra azáltal, hogy Istennek megvalljuk és elhagyjuk ezeket. Különben más módon fognak napfényre kerülni és az igen szégyenletes és igen kellemetlen lesz...

Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet. Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem. Őrizd meg lelkemet és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam. Ártatlanság és becsület védelmezzenek meg engem, mert téged várlak. (Zsolt 25,18-21)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.

Ámen

Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. (Ézs 42,1)

Íme, az én szolgám. - Igénk úgy mutatja be Jézust, mint szolgát. Az „íme” szó a Bibliában olyankor fordul elő, amikor valami fontos dologra akarja felhívni a figyelmünket. Itt az a különleges, hogy Isten szolgaként akar megjelenni ebben a világban. Krisztus Jézus kész volt szolgai formát ölteni magára és így jött el közénk. Ez a gondolat ennek a prófécia keletkezésének korában teljességgel ismeretlen volt. A pogány vallásokban nyoma sincs ennek. Ott az istenek mindig királyként, hódítóként jelennek meg, akik uralkodni akarnak, kiszolgáltatják magukat, másokat legyőznek. Ezek mind-mind óemberi vonások. Mi is ezekkel születtünk, mélyen ott vannak bennünk, minket is arra akarnak rávenni, hogy basáskodjunk, kiskirályokként viselkedjünk, hogy másoknak felett diktatúrát gyakoroljunk. De Jézus más volt, és nekünk egészen más példát adott. Ő mondta, hogy nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak. Kövessük hát mi is a példáját, akarjunk mi is szolgák lenni, akarjuk alázattal szolgálni Istent. Ne kapni akarjunk, hanem adni, ne azt várjuk, hogy mások tegyenek valamit értünk, hanem mi tegyünk másokért valamit. Higgyük, hogy Isten elkészíti a szolgálat lehetőségét, gyakoroljuk a diakóniát. Jézus Krisztus egy ilyen szolga, Aki engedelmeskedik, alázatos, de törvényt is hirdet. Olyan törvényt, ami a mi javunkra van, ami az életünk előmenetelét szolgálja. Jézus Krisztus törvénye a szeretet törvénye és abból élet fakad. Ha mi mindig a szeretet parancsa alapján cselekednénk, akkor semmi olyan dolgot nem tennénk, amivel felebarátunkat megbántjuk vagy megsértjük. A szeretet törvénye megvéd minket a kísértésektől, olyan számunkra, mint egy védőkorlát, amin belül biztonságban érezhetjük magunkat. Ha a szeretet parancsa alapján cselekszünk, akkor egy szép és jó rend lesz az életünkben, jó és helyes döntéseket fogunk hozni.

Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. (Mt 19,23-26)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is megszenteltél.

Ámen

Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket. (1Kor 2,12)

Sokakat izgat a gondolat, hogy milyen a mennyország valójában. Erről csak halvány képeink vannak: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Kor 13,8) A mennyországról nincs biztos látásunk, de van kijelentésünk. Isten kijelentette magát Krisztus Jézus által, kijelentette magát a Szentlélek által, kijelentette magát a próféták látásaiban. Jézus kijelentéséből tudjuk, hogy mennyországban mindenki számára van hely: „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.” (Jn 14,2) Mindaddig van hely mindenki számára, amíg tart a kegyelmi idő. Addig tart ez az idő, amíg az Úr Jézus Krisztus vissza nem jön ítélni eleveneket és holtakat. Ezért biztat ma is bennünket: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek.” A mennyországba belépni tehát Jézus nélkül és Jézus megkerülésével nem lehet. Vele pedig már ebben a földi életben kell megismerkedni, mert aki itt nem akar Egyetlen Urunkról tudni, hanem csak a halálban keresi, az nem találja meg az ajtót, annak csak a tiltó szó hangzik fel: "Távozz! Nem ismerlek!"  A hívő ember számára a halál csak elköltözés haza. Mivel pedig a halálban az élet kapuja szoros, azon test és bűn át nem mehet. Előbb le kell vetkőznünk ezt a portestet. Ezért írja Pál apostol: „Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben. Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat… hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet.” („Kor 5,1-4) Az üdvösség egy szoros kapcsolat az Istennel. Ez a kapcsolat viszont nem akkor kezdődik, mikor belépünk a mennybe. Ez már itt a Földön elkezdődik. Jézus Krisztus a mi barátunk akar lenni, az Isten az Ővele való közösségre teremtett bennünket.

Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek • és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. (Jn 15,13-16)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. (Zsolt 90,12)

Az Ige szerint az Úr Isten teremtette az embert: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” (1Móz 2,7) Isten azoknak, akik hit által Őbenne élnek, megjelentette a maga titkait, azoknak, akik Őt szeretik, kijelenti magát. „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” (Jn 14,21) Ám a por-ember olyan hamar el tud bizakodni és olyan hamar elfelejti az eredetét. Hányan dicsekszenek származásukkal, vagyonukkal, tudásukkal? De vajon van-e valami dicsekedni valónk? Hiszen porból lettünk és porrá leszünk. De mi lelket is kaptunk portestünkbe, és ez a lélek azt akarja, hogy kapcsolatunk legyen az Istennel, hogy a közelébe juthassunk. A testünk a maga por voltánál fogva húz le a földre, de Isten adott ebbe a portestbe lelket, amely lélek indító, felemelő erő. Szentlélek nélkül a testünk értéktelen, bár büszkélkedhetünk a testünkkel, büszkélkedhetünk az erejével, vajmi keveset ér. A testünk hajlandó minden rosszra, telve van kívánságokkal és gerjedelmekkel, de azért adott Isten lelket belé, hogy legyen az zabla és irányító a testünkön. Jakab apostol írja, hogy a lovak szájába zablát kell vetni, különben nem lennénk képesek megfékezni azt a hatalmas erejüket... Ilyen megfékező és irányító eszköz a mi testünkön a Szentlélek. A Szentlélek uralma alatt állunk, Ő vezet és irányít bennünket? A Lélek azt akarta, hogy végezze el azt a munkát, amelyet az Atya rábízott. Ha Jézus Krisztuson a kereszten a test uralkodik, megmenthette volna ugyan a saját testét, de nem végezhette volna el a megváltás munkáját. Ne felejtsük el soha, hogy porból vétetett emberek vagyunk, de adjuk hálát Istennek azért, hogy a maréknyi portestünket megajándékozta a maga Szentlelkével.

Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette, A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, a ki hatalma szavával fentartja a mindenséget, a ki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban. (Zsid 1,1-3)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Benned létezem.

Ámen

A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt. (Zsolt 103,13)

Kiért és miért adhatunk hálát? A Megváltó Krisztus Jézusért, Aki által kapcsolatunk lehet az Istennel. Az Ő Szentlelkéért, aki mindezt megérteti, és megnyitja szánkat a hálaadásra. De hálát adhatunk minden egyes új napért, a betevő falatért, az otthonunkért. Hálát adhatunk a szeretteinkért. Hálát adhatunk a gyülekezetért, a közösségért, amelybe helyezett Egyetlen Urunk. „Áldjad, lelkem, az Urat!” – szólít fel minket Dávid a zsoltáraiban. Jézus Krisztus, az Isten Fia az ördög munkáinak lerombolója a világban és az egyes ember életében is. Mert Ő erősebb a sátán minden mesterkedésénél, még akkor is, ha sokszor ennek ellenkezőjét tapasztaljuk ebben a világban. Betlehemben nem volt számára hely. Ám ott mégsem az emberek szívét megkeményítő ördög lett a győztes, hanem a Krisztus Jézus, Aki jászolban születve azért jött erre a világra, hogy az ördög foglyaként vergődő embernek az Isten szeretetéről szóló Örömhírt elhozza. Nem az ördög praktikái győztek a keresztre vezető útján sem. Sem amikor az Őt elhagyó, megtagadó, eláruló tanítványok, a rá halálos ítéletet kérő és kimondó vallási és világi vezetők, a megvezetett tömeg akarata érvényesült. Nem a mindezek mögött megbújó és ármánykodó, emberi akaratokat felbujtó, indulatokat felkorbácsoló ördög volt a győztes akkor sem, hanem az Isten akaratára és szeretetére igent mondó Jézus Krisztus. Aki a keresztet azért vállalta, azért szenvedett és halt meg, hogy a sátánt legyőzze az e világon élő ember életében. De így van ez mai világunkban is. Érte adjunk hálát legfőképpen...

Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé. Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal. (Zsolt 103,1-6)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden napon velem vagy.

Ámen