Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. (Zsolt 90,16)

Mózes életében az Ige valóság volt. A pusztai vándorlás idején csak sátorban lakhattak, a sátrat magukkal kellett hordozniuk mindenhova. Mégis sokat jelentett az a menedék, amit az a sátor nyújtott. Bárhová is mentek ezt a sátrat magukkal vitték, és ahol megpihentek, ott mindjárt felállították. A sátor és a nép elválaszthatatlanok lettek egymástól. Mai világunkban ezt a dolgot nem szabad félreértenünk: Izrael népe ugyan maga hordozta a sátorát, de mi nem hordozhatjuk az Istent, hanem Ő hordoz bennünket. Olyan hajlék az Egyetlen Urunk, Aki magával hordozza a lakóját. Olyan hajlék Krisztus Jézus, amilyen hajlék volt a bárka Noé számára. A bárka hordozta, és mentette meg Noét. Így hordoz bennünket is az Úr Isten ebben a bűnös, nyomorult, a sátán befolyásában szenvedő világban. Ugyan itt vagyunk ebben a bűnös világban, de mi mégis Jézus Krisztusban kősziklára állva, megőriztetünk a gonosztól. Ha valaki egyszer megtalálta az életét a Krisztusban, ha valakinek Isten egyszer hajlékává lett, annak az élete el van különítve, el van választva a világtól. Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik a világban vannak – mondja az Ige. Olyan házba ki költözne be, és ki lakna szívesen, amelyiknek még nincs meg a teteje, ablakai, ajtói hiányosak? Az ilyen ház nem nyújt védelmet a külvilág ellen. Nekünk tehát arra kell törekednünk, hogy az életünk egészen Istenben való élet legyen, hogy az Isten váljon hajlékunkká. Ebben a hajlékban teljes menedéket találhatunk a világ bűnei és a sátán kísértései elől. A keresztyén ember ebben a világban él, de nem otthona ez a világ. Hajléka az Isten kell, hogy legyen, mert nem lehet közösségünk e világ gyümölcstelen cselekedeteivel. El kell fogadnunk azt az elkülönítést, amellyel elválaszt az Úristen a bűntől roskatag világtól. Ezt a kiválasztás tudatot, a hitet kell tovább adnunk a gyermekeinknek, unokáinknak.

Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. (Jn 15,16-19)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elválasztottál.

Ámen

Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. (Mt 4,10)

A mi Istenünk nem csupán a helyreállítás Istene, de a bőség Istene is. Isten, Aki az időt is teremtette, még az elvesztegetett éveinkért is képes kárpótolni bennünket: „Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem. Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek. Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.” (Jóel 2,25-26). Amikor Isten megáld bennünket, az nem csak egy apró kiporciózott fejadag: „Szeretetének nincs határa, kegyelme minden mértéket meghalad, erejét nem korlátozza semmi. Mert végtelen gazdagságából Jézusban ő megajándékoz, megajándékoz és újra csak ad.” Egyetlen Urunknak az a terve, hogy visszaadja nekünk mindazt, amit elvesztegettünk. Emberhalásznak lenni hatalmas megtiszteltetés és felelősség. A hívő ember persze tudja, hogy nem önmagáért hívő, nem azért Isten gyermeke, hogy csupán neki legyen jó. Másokat kell megnyerni az Úrnak – ez a cél. Emberhalász úgy lesz valaki, ha arra az Úristen hívja el. Krisztus Jézus tesz bennünket azzá. Én emberhalászokká teszlek titeket – mondta Jézus Simonnak és Andrásnak. Ebben a mondatában benne van az is, hogy ez nem egyik pillanatról a másikra történik meg. Aki egykor még nem ismerte Jézust, másnapra sem lesz belőle egy csapásra az emberhalászok közül az egyik legkitűnőbb. Jézusnak sok munkája van abban, amikor valakit emberhalásszá tesz. De ha Ő kér, akkor lépnünk kell és vállalni mindazt, amit Ő kér. Arra menni, amerre Ő vezet. Indulni, ahogyan annak idején Ábrahám is tett. Ment a biztosból a bizonytalanba, egyedül a hitből. Simon és András, de Jakab és János is így cselekedett. Mi vajon tudunk, akarunk indulni hitből, ha az Úr kéri? Az erre az elhívásra adott válaszunk mutatja meg, hogy mennyire akarunk az Úrnak engedelmeskedni.

Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok. Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt. És onnan tovább menve, láta más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, a mint a hajóban atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik vala; és hívá őket. Azok pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat, követék őt. És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget. (Mt 4,19-23)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.

Ámen

Amint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek. (1Kor 2,9)

Mások ösztönözhetnek és talán irányt is mutathatnak, de Istenhez kell mennünk azért, hogy megtudjuk, hogy Ő mire hívott el bennünket. Csak úgy tudunk teljes életet élni, ha ezt tesszük, mert Isten azt akarja, hogy azon a pályán fussunk, amit Ő mutat meg nekünk. Ezért ne emberektől várjunk folyton iránymutatást, forduljunk inkább az Istenhez. Manapság nagyon frusztráltak és kétségbeesettek vagyunk, mert nem találtunk rá a megelégedettség érzésére. Az a baj, hogy azt tűztük ki célul, hogy olyasvalamivé váljunk, amit Isten sohasem szánt nekünk. Istent kell kérdeznünk: Mennyi terhet bírok el? Mi a célom? Kivé kell válnom? Amíg tisztában vagyunk azzal, hogy ki kicsoda, előre tudunk haladni életünk útján. Mert Isten Igéje sohasem változik. A bűn végeredménye ma is ugyanaz: "... a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." (Róm 6,23). A kétségeskedésünk feloldásának megoldása ugyanaz minden időben: " ... Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel… hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!" (Zsolt 37,8). Nem változott az sem, hogyan akar Egyetlen Urunk békét adni: "Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban" (Fil 4,7). Az a lényeg, hogy nincs szükségünk "operatív" tervekre, nincs szükség modernizált emberi okoskodások újabb változataira. Van nekünk olyan itinerünk, ami örökérvényű.

Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. ... A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. (Jn 14,5-13)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.

Ámen

Boldog ember, a ki megnyerte a bölcseséget, és az ember, a ki értelmet szerez. (Péld 3,13)

Mai Igénk arról szól, hogy ne a magunk eszére támaszkodjunk. Egy ember attól megfontolt, felelősségteljes és előrelátó, hogy racionálisan gondolkodik. Igyekszik mindent pontosan kiszámolni, a kockázati arányokat felmérni, minden eshetőségre felkészülni. Ha egy új dolog előtt állunk, nagyon fontos az átgondolás és a felelősségtudat. De az életünk jóval bonyolultabb annál, mint hogy csak a magunk tudásából kiindulva kiszámítható legyen. Nem kell nagy élettapasztalat ahhoz, hogy felismerjük a Jeremiás próféta által írt igazságot: „Tudom, Uram, hogy az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit!” (Jer 10,23) Az élet körülményei hatalmasabbak nálunk. Megtehetjük, ami rajtunk múlik, tele lehetünk tervekkel, de ezek egy pillanat alatt halomra dőlhetnek. Mindenkinek a szívében az első helyen van valami, ami a számára a legtöbbet jelenti, amiben a legjobban reménykedik, amibe minden bizalmát veti. Sok minden töltheti be a mai ember szívében bálványként a fő helyet. Sok embernek a gondolatai, a szavai és cselekedetei is arról tanúskodnak, hogy nem az Isten áll az első helyen az életében. De sokszor átélhettük már, hogy az, amibe korábban olyan erősen kapaszkodtunk, már nem ad örömöt, inkább bizonytalanságot és kételkedést teremt, fájdalmat és szenvedést okoz. Ezért van szükségünk Krisztus Jézus segítségére, az Ő bálványdöntögető személyére, hogy kinyíljon Őelőtte a szívünk. Azért, hogy befogadjuk az örömhírt, az Evangéliumot. Engedjük, hogy Isten ledöntsön minden bálványt bennünk, ezek helyébe Őt, a mi Egyetlen Urunkat, a Krisztus Jézust engedjük be mindennapjainkba. Ő velünk lesz, velünk van minden napon, a világ végezetéig, ahogyan ígérte.

És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! (Mt 28,18-20)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden napon velem vagy.

Ámen

Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak. (Lk 21,33)

Minden más mind elmúlik, de Krisztus Jézus mindig biztos pont marad az életünkben. A munkánk, a kapcsolataink és befektetéseink, de az egészségünk is mind-mind csak futóhomok, ami egy pillantás alatt elillan. Az Isten hűsége azonban gránitszilárd. Ő hűséges hozzánk egész földi életünk során: a szülőszobán, a műtőben, vagy a munkaközvetítőben, öreg korunkban az otthon melegében. A zsoltáros ezt írta: „Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földén! Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved…” (Zsolt 27,13-14). Ha Isten hűségére összpontosítunk, az megvéd az összeomlástól, attól, hogy feladjuk, kiboruljunk, vagy éppen szuicid gondolataink támadjanak... Mert: „…Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok” (Róm 11,29). Ha Isten megajándékoz bennünket valamivel, azt Ő sohasem veszi vissza. Például: Isten még azután is emlékezett Ábrahámnak tett ígéretére, miután ő már rég meghalt. De megáldotta gyermekeit nemzedékeken át. Miért fontos ezt tudnunk? Mert ha meglátjuk Isten irántunk való hűségét, akkor mi is hűségesek akarunk lenni hozzá. A Biblia azt mondja, hogy küzdelmeink nem egyedi esetek, hanem ez általános emberi jelenség. Az emberek általában csak akkor hajlandóak őszintének lenni, amikor bajban vannak. Amíg úgy gondoljuk, hogy magunk is megbirkózunk a rendellenes működéssel, addig nem beszélünk róla. "Tudom én ezt kezelni" - mondogatják sokan. De már évek óta nem tudják kezelni az adott megkötözöttségüket. Láthatjuk, hogy Isten sem szépítette a Szentírás hőseinek élettörténetét. Azokat, akiket felhasznált, nem mentesítette a küzdelem és fájdalom alól. „Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Kor 10,11). Minden életszakaszunk másfajta próbát hoz magával, és más a próbák nehézségi szintje is. Azt nem tudjuk imádkozni, hogy a próbák elkerüljenek, de azt igen, hogy Krisztus Jézus vezessen végig a próbatétel során. Isten soha nem ígért problémamentes utat a mennybe. Jézus mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33).  Ha ezt megértjük, és akaratunk belesimul Isten akaratába, értékelni fogjuk amit Ő tesz, és elkezdünk együttműködni Egyetlen Urunkkal.

Mikor hallotok háborúkról és zendülésekről, meg ne félemljetek; mert ezeknek meg kell lenni előbb, de nem jő mindjárt a vég. Akkor monda nékik: Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen; És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből. De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, ... Tökéljétek el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre: Mert én adok néktek szájat és bölcseséget, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, a kik magokat ellenetekbe vetik. ... gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. De fejeteknek egy hajszála sem vész el. A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket. (Lk 21,9-19)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.

Ámen

Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le az ő szent hegyén; mert szent az Úr, a mi Istenünk! (Zsolt 99,9)

Mai világunkban is láthatunk uralkodót pompába öltözve, a hagyományoknak megfelelve. Igaz ma már tudjuk, hogy uralkodásuk, a királyságuk inkább csak látszat. De látunk magunk körül uralkodó divat irányzatokat is, amik sokakat meg is hódítanak, mindent megtesznek érte, hogy kövessék. Látunk uralkodni vágyó embereket, akik másokon anyagilag, gazdaságilag uralkodnak. De látunk olyat is, hogy valaki mentálisan, lelkileg uralja a másikat. De jövőre már nem ez a divat uralkodik, nem az a kiskirály, nem az a (gaz)ember. De Egyetlen Urunk uralkodik a kezdetektől a végsőkig. Nem nagyratörően, nem tolongva a jobb pozícióért. Hisz poziciója Ő maga, uralkodik a világmindenség utolsó szegletében. A Biblia megfogalmazása szerint mennyen és földön. Felvetődik a kérdés, hogy ki vagyok én? Egy apró pici ember Krisztus Jézus Anyaszentegyházában, egy gyülekezetben. Egy apró láncszem a nagy egészben. Testvér Jézus Krisztusban. Kapcsolatunk van Jézus Krisztus által egymással – testvérek vagyunk, de kapcsolatunk lehet és kell legyen a mennyei elhívóval, az Úr Jézus Krisztussal is. De miféle mennyei elhívás részese vagyok én? Mert bármiféle megszólítást is használunk a magunk gyülekezetében, annak egy célja lehet csak: figyeljünk hitvallásunk Apostolára és Főpapjára, a Krisztus Jézusra. Ebben a földi, anyagiasult világban Isten a hajlék számunkra. Úgy kell tehát tekintenünk az Istenre, mint a mi Egyedüli Urunkra. Őbenne van saját hajlékunk, saját otthonunk. Itt és majdan odafent is az Ő jobbján. 

Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr. Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait. Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben. Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak. ... Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája. Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. A te szolgáidnak fiai megmaradnak. (Zsolt 102,20-29)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.

Ámen

Mint salakot mind elveted e földnek istenteleneit, azért szeretem a te bizonyságaidat. (Zsolt 119,119)

A zsoltáros így írt: „Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben” (Zsolt 119:116). Miben van a mi reménységünk? Jézus Krisztus második eljövetelében van. Pál apostol így fogalmazta meg: „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt… (1Thess 4,14). Aznap majd végleg meghallgatásra talál az Úrtól tanult imádság kérése: „jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Mt 6,10). Krisztus követőjeként így kell szólnia a mi tanúságtételünknek is. Ha Egyedüli Urunkba vetettük a bizalmunkat, elmondhatjuk, hogy „nem szégyellem” (ld. Róm 1,16): a születését, a csodáit, a tanítását, a Hozzá való tartozásunkat. Krisztus követőjeként ezt is bátran mondhatjuk: „nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére” (Róm 1,16). Mi nem a műveltség vagy a technikai fejlődés evangéliumát hirdetjük (bár mindez Őtőte van), hanem az üdvösség jó hírét. Ez nem egyfajta megjavulás vagy helyreállítás, hanem teljes újjászületés a bűn hatalma és büntetése alól. A Biblia azt mondja: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Kor 5,17). Ha Krisztus Jézusba vetjük bizalmunkat, akkor minden bűnre bocsánatot nyerünk. Amikor Péter a Galileai tavon süllyedni kezdett, csak három szót kiáltott: „Uram, ments meg!” (Mát 14,30). Az evangéliom jó híre az, hogy Krisztus mindannyiukat megmentette! Hogyan nyerhetjük el ezt az életet átformáló erőt? Csakis a hit által: „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: »Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.«” (Róm 10.10-11). Az Adventben az Ő első eljövetelének ünnepére készüljünk.

Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el. Tégy jól a te szolgáddal, hogy éljek és megtartsam a te beszédedet. Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát. Jövevény vagyok e földön, ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat. Elfogyatkozik az én lelkem, a te ítéleteid után való szüntelen vágyódás miatt. Megdorgálod a kevélyeket; átkozottak, a kik elhajolnak parancsolataidtól. Fordítsd el rólam a szidalmat és gyalázatot, mert megőriztem a te bizonyságaidat! Még ha fejedelmek összeülnek, ellenem beszélnek is; a te szolgád a te rendeléseidről gondolkodik. (Zsolt 119,16-23)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is megigazítottál.

Ámen

De mi nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem ama mérőzsinór mértéke szerint, a melyet Isten adott nékünk mértékül. (2Kor 10,13)

Bizonyos mértékű versenyszellem jó dolog, és szükségünk is van rá. De ha a versengés miatt magunkat másoknál kevesebbnek vagy többnek érezzük, akkor túl messzire mentünk. Pál apostol azt írja: „…azok magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat, ez nem bölcs dolog. ” (2Kor 10,12). Ha folyton másokhoz hasonlítgatjuk önmagunkat, megtagadjuk a jól végzett munka elégedettségének érzését. Azért, mert a mértéket úgy állítottuk fel, mintha másvalakik szeretnénk lenni. Másoknak másfajta képességeik vannak, amiket az Isten arra tervezett, hogy az általa adott szerepet betöltsék. Egyetlen Urunk mindent megad nekünk, amire a feladatunkhoz és a célhoz szükségünk van. Ezért az egészségtelen összehasonlítgatás csak a lelki éretlenség jele. Pál apostol ezt írta erről a korinthusiaknak: "Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán..." A növekedést az Isten adja minden esetben. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Ha ezt megértjük, ez felszabadít az alól, hogy a másik emberhez méregessük önmagunkat. A siker soha nem azt jelenti, hogy másvalakire hasonlítunk, hanem, hogy kihozzuk magunkból a lehető legjobbat. Azt lássuk meg, hogy azok vagyunk, amiknek Isten teremtett bennünket.

Hogy rajtatok túl is hirdessük az evangyéliomot, nem dicsekedvén más mértéke szerint a készszel. A ki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. Mert nem az a kipróbált, a ki magát ajánlja, hanem a kit az Úr ajánl. (2Kor 10,16-18)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

... jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége! (Zsolt 100,5)

A hála nagyon fontos az életünkben és nincs olyan ember a földön, aki valamiért ne lehetne hálás. De olykor nem vagyunk hajlandóak észrevenni, hogy mennyi mindent megkaptunk az Egyetlen Urunktól. Sokszor inkább azt keressük, hogy mennyi mindenünk nincs meg még, hogy mennyi mindent kellene még megszerezni. A fenti zsoltár ezért bíztat arra, hogy ujjongjunk az Úr előtt, mert mindannyiunk élete egy-egy ajándék. Az orvosi kutatások is egyre inkább felfedezik, hogy a hála egy olyan érzelem, amely hat az egészségre, és a gyógyulásra. A hálatelt emberek boldogabbak. Legyen hálával telve a napunk, mert jó az Úr, és örökké tart a szeretete. Az ilyen megszentelt életszemlélet egy teljesen új életformát is jelent, amely mindenben Krisztus Jézus tanításának veti alá magát. Kiterjed ez a szeretetközösség gyakorlására, a becsületes, szorgalmas munkára. Ebben kell a hívő embernek példát mutatni, és folyamatosan előre haladni. Az legyen a hívő ember célja, hogy ezt a megszentelt életet minden bűnbocsánatot nyert ember elérje. A pogány emberek szokásaitól távol kell magunkat tartani, mert aki ezekkel egyet ért, és gyakorolja is, az magát Istent utasítja el. Aki Isten Szentlelkének ajándékát kapja, az törekszik a tiszta, szeplőtelen élet elérésére és megtartására. Ez nemcsak a beszédében nyilvánul meg (abban is!), hanem tettekben is. Ezt az új életformát tanulni kell, nem megy egyik napról a másikra. Ehhez olyan tanítókra van szükség, akik állhatatosan felvállalják ezt a szolgálatot. A hitre való nevelés nélkül nem érhető el a megszentelt élet, és a becsületes szorgalmas munka sem. Mit vizsgál Isten, mit próbál meg, mit ellenőriz? Azt, hogy amikor Jézus Krisztus újra eljön, méltónak bizonyulunk-e majd a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre.

Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk. Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét! Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége! (Zsolt 100,3-5)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megszenteltél.

Ámen

... keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt. (Mt 7,14)

Az ember földi élete során gyakran érkezik keresztutakhoz. Ilyenkor azon kell gondolkodnia, merre folytassa útját, de mindig a jelzett utat kell követnie. Nézzünk meg két utat, ami keresztezheti a mi utunkat, és amik nagyon hasonlítanak a mai Igénkben szereplő keskeny úthoz. Sok ember azt hiszi, hogy a maga erejéből is meg tud javulni, meg tud változni, ez az önmegváltás útja. Az ilyen ember így gondolkodik: „Mindent lehet, csak akarni kell.” Aztán nekifog az önakarata nevelésének, a jellemképzésnek, önfegyelmezésnek, önmérséklésnek. Megpróbál rossz szokásairól, szenvedélyeiről leszokni, a maga erejéből és akaratából elérni azt, amit Isten ingyen és kegyelméből kínált fel a bűnös embernek. Pedig Pál apostoltól tudjuk: „Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” (Rm 7,19) „Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.” (Rm 7,25) Ilyen út az emberekben való bizakodás útja is. Bár ezer meg ezer tapasztalat azt mutatja, hogy nem lehet emberekben bízni, de mégis megpróbálják sokan. "Hatalmasságok", pökhendi, cinikus emberek szavait kántálják, dakota közmondásokat szajkóznak. Életüket emberi eszmék töltik be, a mammon minden áron való hajszolása és azoktól várnak győzelmet, boldogságot, míg aztán rájönnek, hogy ez is csak egy keresztutca, amely szakadékba visz. Ott pedig csak az összetöretés vár az azon járókon. Így tört össze Saul is, akit Isten Sámuel próféta által kenetett királlyá. Egyszer elindult az irigység, a féltékenység, az engedetlenség lejtőjén. Egyre sebesebben rohant ezen az úton, amíg:  „fogta Saul a kardját, és beledőlt.” (1Sám 31,4) Ez lett a vége egy magasra ívelt életnek és ez lesz a vége minden önelégült, kapzsi, hazudozó kiskirálynak is... Ugyanazokat a hegyeket, amiket Krisztus Jézus megjárt, meg kell járnia mindenkinek, aki az Egyetlen Urunk nyomába szegődik, az Ő vérével jelzett útján jár. Több imádság, több hűség, több táplálkozás az Igével, több kitartás, több szentség kell hozzá, hogy ezen az úton haladhassunk tovább. Egészen addig, míg egykor a célhoz megérkezünk.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem,
Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

Ha gyarlóságom meg nem is érzené: A vak homályból te mutatsz ég felé;
Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden nap velem vagy.

Ámen