Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. (Mk 10,52)

A biztatás, a bátorítás erővel ajándékozza meg azt, aki kapja. Mai Igénkben lendületet vesz a koldus, felugrik és Jézushoz megy. A remény feltámad benne, sietve indul Jézus felé. Ma is vannak reménytelennek tűnő helyzeteink, de remény nélkül nincs élet.  A vak Bartimeus rendelkezett reménnyel teli hittel. Eljött az a pillanat, amikor elhitte, amit nem lát, és az lett a jutalma, hogy meglátta, amit hitt.  Amikor odaért Jézushoz, Tőle ezt a kérdést hallotta: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” „Mester, hogy újra lássak.” – jött a válasz. Bartimeus nem vakon született, ő látott már életében. Volt idő, amikor tudta, hogy ki és mi veszi őt körül, ám eljött az idő, amikor elveszítette szeme világát. Aki testi szemeivel jól lát, könnyen hiszi azt, hogy ez természetes, hogy ez mindig így lesz. Sőt, hogy milyen fontos a látásunk, azt egy közmondásunk is kifejezi: Úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. A Bibliából való ez a gondolat, Mózes énekében olvassuk Isten és népe kapcsolatáról: „óvta, mint a szeme fényét.” (5Móz 32,10). Végül Bartimeus is meggyógyul Jézusnak köszönhetően. Ha a szívünk ajtaja nyitva van Jézus Krisztus előtt, akkor az Egyetlen Urunkkal való találkozás bennünket is kigyógyít a kilátástalanságból. Kiemel a bűn mocsarából, a reménytelenséget felváltja az élő remény, és még a halállal szemben is örök életet kínál. Ezért nem mindegy, hogy valaki találkozik-e Jézussal vagy sem. Újra látott és követte Jézust az úton – zárul igeszakaszunk Bartimeusról. Mert ha valakit Krisztus Jézus meggyógyít, akkor hálából beáll az Őt követők seregébe és másokat is szeretne ott tudni. Az ilyen ember hitben másképpen lát mindent. Hálás a szíve és szolgálni akar. Tudja, hogy Ki gyógyította meg és ő maga is bizonyságtevő lesz. Mert az Istennel való találkozás új, az egyetlen helyes irányát mutatja meg életünknek. 

Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért. (Mk 10,42-45)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Téged követhetlek.

Ámen

...legyen a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoztatás alá ne essetek. (Jak 5,12)

A mi életünk milyen mostanság? Keresünk munkát, társat, lelki békét, célokat, önmagunkat, helyünket a világban, útmutatást, vagy valami egyebet? Az, hogy olvassuk, hallgatjuk az Igét, az azt jelenti, hogy jó helyen keresünk: az Isten közelében. Amikor az Ige keresésre bíztat, akkor nem valami általános dolog keresésére kér bennünket, hanem az mondja: Keressétek az Urat…! Isten ismeri a kereső lelkünket, ismeri, látja érzéseinket, gondolatainkat, kétségeinket, kérdéseinket, mindazt, ami bennünket éppen nyugtalanít. Mindazt, ami foglalkoztat, ami érdekel és megérint bennünket. Egyetlen Urunk ismer bennünket és kész segíteni – ha kérjük, ha elfogadjuk segítségnyújtását. Sokan vannak, akik bánkódnak amiatt, hogy fiatal korukban meghátráltak álmaik elérése elől. Nem igyekeztek elérni áhított életpályájukat, nem ragadtak meg egy kínálkozó lehetőséget, hagytak elsorvadni és elhalni egy kapcsolatot. Évtizedekkel később egyre többet gondolkodnak rajta – de sokak számára már túl késő. Most már hiába fizetnének meg bármekkora árat, nem érhetik el álmuk beteljesülését. Mások számára még mindig nyitva áll az út, de az ár jóval drágább. A sikertelen ember túl sok mindent próbál magával vinni, míg a sikeres emberek elengednek dolgokat, vagy elcserélik másra azért, hogy magasabb szintre juthassanak. Az álmaink eléréséért folyamatosan meg kell fizetnünk az árat. Az út csak úgy folytatódhat, ha hajlandóak vagyunk erre. Minél magasabbra akarunk jutni, annál több mindent kell feladnunk. De ne feledjük: minél nagyobb árat fizetünk, annál nagyobb lesz az örömünk, amikor végül megvalósul az álom. Egy feladat látás nélkül egyszerű rabszolgamunka, a látás feladat nélkül pedig ébren való álmodozás csak. A feladat és a látás együtt azonban út a győzelemhez és sikerhez. A látásunkat az Istentől kapjuk, a szolgálat végzésében pedig Egyetlen Urunk, a Krisztus Jézus vezet bennünket.

Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap. Legyetek ti is béketűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van. Ne sóhajtozzatok egymás ellen, atyámfiai, hogy el ne ítéltessetek: ímé a Bíró az ajtó előtt áll. (Jak 5,7-9)

Uram Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vezetsz utamon.

Ámen

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett. (Lk 19,10)

Sokan azzal mentegetik önmagukat, hogy azt állítják nem elég "jók". De Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse, és megmentse azt, aki elveszett. Az Egyetlen Urunk az emberileg reménytelen esetekhez ért leginkább, mert a hatalma korlátlan. Ma is megmenti azokat, „akik ő általa járulnak Istenhez.” Mi hogyan látjuk az életünket? Megtalált már az Úr és nyájához vezetett bennünket, vagy még kétségeskedünk hatalmában? A Jézustól való eltántorodás jól felismerhető következménye a minden áron való teljesíteni akarás. A "majd én megmutatom" mentalitás. Majd én! Nem Jézus, „majd én!” De Krisztus Jézust nem lehet meggyőzni arról, hogy az Ő kedvéért tesszük meg ezt vagy azt. „Nem azért esünk el, mert gyöngék vagyunk, hanem azért, mert erősnek hisszük magunkat.” - szól a közmondás. Péter erősnek hitte magát; amikor az egyik fogdmeg fülét levágta. De el is kellett viselnie Jézus rendreutasítását és megértette az Úr módszerét. A Gecsemáné kertjében az "erős" tanítványok futásnak eredtek. Elhagyták Jézust, de a Krisztuson keresztül Isten végbe vitte azt, amit Ő a szeretet erejével akart elvégezni. Gondoljuk csak át, hogyha Jézus nem hagyja magát elfogjni, akkor nem feszítik meg. Nem viszi a sírba minden bűnünket, nem támad fel harmadnapon, így egyikünk sem reménykedhetne abban, hogy a földi életét mennyei öröm váltja majd fel... Maradjunk meg a Tőle tanulandó alázatban és szelídségben. Ahogyan Pál apostol fogalmaz: Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít, és elég nékem az Ő kegyelme. Győzzön a Szentlelke bennünk és mindig legyünk engedelmes és hű gyermekei szeretetben, Véle járva  utunkon.

Velem vándorol utamon Jézus,
Ez a vigaszom, baj ha jő.
Bármi súlyosak rajtam a terhek,
Segít hordani, ott van Ő,
Segít hordani, ott van Ő.

Velem vándorol utamon Jézus,
Bár az út néha oly sötét.
Soha nincs okom félni a bajtól,
Amíg irgalmas karja véd,
Amíg irgalmas karja véd.

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Veled járhatom utamat.

Ámen

És többé meg nem fertéztetik magokat bálványaikkal és útálatosságaikkal és minden bűneikkel. (Ez 37,23)

Az ünnep elmúltával visszazökkenünk a hétköznapokba, de Isten új életet tud lehelni beléjük. Ha olyan embert látunk, aki Isten országában sikerrel munkálkodik, akkor annak nagy a valószínűsége, hogy előtte ő is a pusztulás, a fájdalom stációin ment keresztül. Pál apostol is az után beszélt arról, milyen kimondhatatlan dolgokat élt át, amikor elragadtatott a harmadik égig (ld. 2Kor 12,2). Miután megkövezték, és halottnak gondolva őt, kivitték a városon kívülre. De még volt dolga bőséggel... János apostol pedig azután írta le ezeket a szavakat, miután száműzték Patmosz szigetére: „Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna” (Jel 1,10). Így lehet a megpróbáltatásokban is Istent dicsőíteni, ezek nélkül sohasem ismerték volna meg teljességgel Egyetlen Urunkat. Milyen gondolatok foglalkoztatnak most bennünket? Könnyen haragra gerjedünk-e? Krisztus Jézus azt mondta: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mt 5,8). Ha az Isten szemével kezdjük látni a dolgokat, akkor aszerint is fogunk cselekedni. Ünnep utáni új életünkben nem elég próbálkozni azon, hogy rossz szokásainkon változtassunk, a problémáink gyökerét kell megkeresnünk. A zsoltáríró felismerte ezt, ezért imádkozott így: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51,12). Ha Isten áldásait szeretnénk élvezni, akkor először a szívünket tegyük rendbe. Változtassunk a dolgokhoz való hozzáállásunkon.

Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szünjetek meg gonoszt cselekedni; Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót. ... Ha engedelemmel hallgatándotok, e föld javaival éltek. (És 1,16-19)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden napon velem vagy.

Ámen

Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. (1Pt 1,16)

Nem lehet másképpen Istennek tetszeni és az Ő jelenlétében élni csak ha megtisztítjuk magunkat minden ránkrakodott földi tisztátalantól. Megtisztulni pedig, csak Jézus Krisztus vérétől, az újjászületés által lehet. Amikor ez megtörténik az életünkben, akkor megéljük a képmutatás nélküli testvérszeretetet. Sokszor itt csak személyválogatásra gondolhat az ember pedig nem csak erről van szó. Arról is, hogy abban az igazságban szeretjük a Krisztusban lévő felebarátainkat, amit az újjászületés által kaptunk. Tiszta szívből szeretni pedig csak az tud, akinek tiszta szíve van. Nincs megfertőzve kapzsisággal, pénzhajhászással, képmutatással, demagógiával és az Ördög minden ajánlatának a szeretetével. Kik is képesek erre? Akik romolhatatlan magból születtek újjá, Isten élő és maradandó Igéje által. Újjá kell születnünk tehát a Szentlélek által. Az Isten munkálja ki bennünk az Ő Szentlelke, az Ő maradandó Igéje által az ezirányú vágyat és az akarást is. Persze, minden változik körülöttünk és mi magunk is változunk. A nagy kísértő, a sátán mindent megtesz, hogy újabb és újabb módon tudjon félrevezetni bennünket, hogy Isten igazságától minél távolabb kerüljünk. De nincs semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. Ezért teljes hittel és odaadással kell törekednünk Isten akaratának a megélésére. Teljes igyekezettel kell törekednünk, hogy figyelmünket az Egyetlen Urunk felé fordítsuk és ne a test cselekedetei foglalkoztassanak bennünket! Olvashatjuk a Bibliában: "...  az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, és virága elhull..." Ostobaság úgy élni, hogy ezt az Igét nem tarjuk szem előtt. Ha tehát minden földinek elmúlik a dicsősége, akkor a kérdés csak az, hogy tudunk-e különbséget tenni a Krisztus Jézus elvárása és a világ elvárása között? Elmúlik a fiatalságunk, az erő, a szépség és még az egészség is ahogy öregszünk, romlik. Ezeket mind tudjuk, mégis nagyon sokszor háborgunk miatta, pedig hiábavaló. Éljünk inkább a hálaadással és kérjük Isten újjáteremtő erejét imádságainkban.

A kik ő általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben. Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek; Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké. Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, és virága elhull: De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, a mely néktek hirdettetett. (1Pt 1,21-25)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is újjá teremtettél.

Ámen

 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét? (Jn 11,40)

Vannak emberileg reménytelen helyzeteink. Olyanok, melyekben emberileg nincs esély a jobbra, a többre, csak a mélység van. A nyomorúságaink mélysége. Lázár halála kapcsán ebbe a mélységbe kerültek a testvérei is. Márta és Mária egyaránt azt mondta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg… Mai Igénket Mártának mondja Jézus. Szavai reményt adnak a fájdalom, a gyötrelem fénytelen állapotában. Én mondom. Higgy! Meglátod az Úr dicsőségét. – mondja Krisztus Jézus. Néhány perc után Jézus előszólítja Lázárt a sírból. Azt a halott Lázárt, aki élve jön ki a sírból, noha már negyednapja eltemették... Jézus érettünk, miattunk és helyettünk halt meg a Golgotai kereszten. Elhordozva a bűneinkért nekünk járó büntetést. Ezt az örömhírt nagy lelkesedéssel tudjuk továbbadni, hogy mások is megértsék, mit is kaphatunk mi az Egyetlen Urunkba vetett hitünkért. Lázár a halálból feltámadva Jézustól életet kapott. Azonban a főpapok éppen ezért akarták megölni Jézust. Ma, Jézus Krisztus hatalmának, szeretetének, kegyelmének hiteles tanúi vagyunk-e? Mert ha bennünk, rajtunk, általunk Jézus elvégzett valamit, akkor ezt nem tagadhatjuk le! Hiszen, ahogyan egykor Lázárt, bennünket is életre keltett a halálból. A sátán mindig is üldözte és üldözni is fogja Jézus hiteles tanúit, ezért ne csodálkozzunk, ha támadások érnek bennünket. Ha nehéz helyzetben vagyunk, ha reménytelennek látjuk néha életünket, akkor is csak figyeljünk Krisztus Jézusra! Az Isten dicsőségét tapasztaljuk meg Általa. Jézus megmondta előre, higgyünk Őneki és megtörténik. 

Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy a mit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten. Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred. Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendő vala. (Jn 11,21-27)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is megváltottál.

Ámen

A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket. (Lk 21,19)

Amikor Isten várakoztat, akkor türelemre tanít bennünket: „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret” (Zsid 10,36). Türelmetlenségünk nem csak nekünk, de a környezetünknek is árt. Az Istent nem fogja sietségre bírni, mert Ő saját tervei és időzítése szerint dolgozik: „…a maga idejében aratunk majd…” (Ga 6,9). Egyetlen Urunk rászánja az időt, hogy rendesen elvégezze a dolgokat. Ő soha nem késik, de nem is jön idő előtt. Sok mindennek kell egyszerre odaérnie a célvonalba ahhoz, hogy megnyerjük a futásunkat. Fejlett képességeink jellem nélkül nem dicsőítik az Istent. Ha sikeres emberek, de ugyanakkor önteltek és durvák vagyunk másokkal, az nincs kedvére Istennek. Zűrzavart okoztunk volna, ha a dolgok a mi időzítésünk szerint történnének meg az Isten időzítése helyett. Könnyű elégedettnek lenni, mikor minden úgy alakul, ahogyan mi szeretnénk. A Biblia arra tanít, hogy gyakoroljunk minden helyzetben örülni (ld. Fil 4,11-12). Több dolog van, ami folyamatosan táplálhatja elégedetlenségünket. Ilyen a sóvárság. Ha folyton azon rágódunk, amink még nincs, akkor nem élvezzük azt, ami már megadatott. A jövőtől való félelem rá akar bírni, hogy meneküljünk valami elől, ami nem is üldöz... A zsoltáríró ezt írta: „Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (Zsolt 56,5). Ha rossz helyen keresünk beteljesedést, biztonságot, a hátralévő időnket állandó csalódottságban éljük le. Pedig nem kellene! Ha megelégedettségre vágyunk, keressük azt Krisztus Jézusban.

Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak. De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap: Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak. Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt! Tanít vala pedig naponta a templomban; éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala, mely Olajfák hegyének neveztetik. És kora reggel hozzá megy vala az egész nép, hogy őt hallgassa a templomban. (Lk 21,33-38)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy türelemre tanítasz.

Ámen

... fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! (És 53,4)

A sátán gondoskodik róla, hogy a bűnös élet tele legyen ígéretekkel. Ilyen ígéret a boldogság ígérete. Az ember boldogságra vágyó lény, és mivel szeretne boldog lenni, azt ígéri a sátán, amire maga is vágyik. Nem tud az Isten boldoggá tenni! – mondja az ördög. Én teszlek boldoggá. Elismeri ugyan, hogy Isten is ígér boldogságot az embernek, de a magyarázata ez: Az Isten boldogságot ígér a halál után. Én most akarlak boldoggá tenni. Hogy mi lesz a halál után, hogy lesz-e valami vagy sem, az bizonytalan. Az bizonytalan, hogy a halál után mi lesz, de én most adom. Az embernek ez a beszéd nagyon megfelel, mert mindig azonnal akar mindent. A sátán viszont azt ígéri, hogy "most adom, ebben a földi életben, amire vágysz, most teszlek boldoggá téged." Olyasmit ígér a bűnös embereknek, amire vágynak. Mindnyájan keressük, kutatjuk a boldogságot és hosszú idő telik el addig, míg megértjük, hogy mi az igazi boldogság. Az igazi boldogság pedig az, hogy Krisztus Jézus jelen van az életünkben, és áldását adja nekünk. Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát. De milyen a jézusi élet? Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Egyetlen Urunk megkerülhetetlen! Ha egykor szeretnénk bemenni az Isten országába, akkor az egyetlen bejáraton, Jézuson át mehetünk csak be. Ehhez „csak” hinnünk kell. Hinni Jézus Krisztusban és az Ő országában vagyunk. Az igazi boldogság titka abban van, hogy van Megváltónk, és hogy életünk Őbenne lehet. Akármi jöjjön is az életünkbe, Ő tesz boldoggá egyedül. Pál apostol ezt írja: én megtanultam, hogy minden körülményeim között elégedett legyek... (Fil 4,11) Ez a boldogság, nem pedig az, hogy van-e pénzem vagy nincs, hanem hogy amiben vagyok, abban megelégedett legyek. Ez a boldogság, és az ördög ezt nem tudja nyújtani nekünk. A világ tele van az ördög ígéreteivel és az emberek nem tesznek mást, mint futnak és futnak a mammon után… Csupa futkosás a világ és veszett száguldozás a boldogság után. Viszont akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van. Boldog, aki így szólhat: Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. (Fil 1,21) 

Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. (Jn 14,18-21)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy tanítvány lehetek.

Ámen

És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, a kik adnak és vesznek vala abban. (Lk 19,45)

Amikor a bárcsak szavunkkal kezdünk egy mondatot, alapvetően valamilyen hiányunkról beszélünk. Bárcsak élne még, akit szerettem – vagyis nincs mellettem, csak a hiányát érzem. Bárcsak meggyógyulnék, vagyis egészségem valamilyen oknál fogva megromlott, és a hiányát érzem. Bárcsak több pénzem lenne, vagyis hiányoznak az általunk oly' nagyra becsült lehetőségek, amiket sok pénz birtokában megtehetnénk. Titusz, a római generális Kr. u. 70-ben földig rombolta Jeruzsálemet, vele együtt magát a jeruzsálemi templomot is. Krisztus Jézus prófétaként előre látta mindezt és sírva mondta, hogy bárcsak ne látszat lenne az ünnepi fogadtatása, bárcsak szív és lélek szerint is királlyá fogadná őt a nép. Bárcsak szív és lélek szerint is a békesség, a megváltás, az üdvösség útját keresnék. Bárcsak mi is ne csak testileg ünnepelnénk őt, ne csak a szánkkal dicsőítenénk az Egyetlen Urunkat, hanem szív és lélek szerint is. Mert az üdvösség, az örök élet útja ma is csak a békesség útja lehet! A békesség útját járjuk-e a mindennapokban vagy csak a lózungokat ismételgetjük? Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban árusok és pénzváltók oda nem illő sokaságával szembesült, bizony felborította az árusok székeit és kiűzte őket. Az az üzenete ennek a mai igének, hogy bár a Megváltó nem közömbös az egyéni ember szomorúsága és terhei iránt, de nem közömbös a választott nép tisztátalansága iránt sem. Vannak ma is szomorúságaink és terheink, veszteségeink nekünk is. De rajtunk, személyes döntéseinken, viszonyulásainkon is múlik a tisztaságunk, lelkünk békéje. Biztosak lehetünk benne, hogy amikor az Isten ránk tekint, nem ütköznek közömbös és élettelen falakba a bennünk dúló érzések, indulatok és kérdések. Sokszor vádaskodunk az ég felé tekintve: Miért engedi, hogy az emberi gonoszság vagy beteg vezetők agyszüleményei miatt ártatlanok haljanak meg? Milyen Isten az, aki engedi mindazt a pusztító háborgást, ami napjainkban a világban zajlik? Befellegzett annak az embernek, aki csalódottságában elfelejti a tényt, hogy ezt az utat maga az ember választotta... Ennek a korszakában élünk, ahol a Sátán ordító oroszlánként lesi, kit nyelhet el Isten gyermekei közül. Aki csalódottságában inkább megtagadja az élet terheinek súlya alatt az Istent, minthogy meghallaná a hívó szót: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik meg vagytok terhelve, afölött Jézus Krisztus ma is sír. Annak az élete felett a Megváltó ma is hiányérzettől telve, megszomorított Lélekkel mondja: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békésségre vezető utat… Bárcsak felismernénk Teremtő Atyánk kegyelmét, hogy most még engedi a bűn, a vele együtt járó rossznak uralmát. De Krisztus Jézus feltámadásában már megmutatta, hogy a végső győzelem, az a bizonyos utolsó szó mégiscsak az övé lesz! 

És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek. És menének hozzá vakok és sánták a templomban; és meggyógyítá őket. A főpapok és írástudók pedig, látván a csodákat, a melyeket cselekedett vala, és a gyermekeket, a kik kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna a Dávid fiának. (Mt 21,12-15)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság. (1Kir 17,24)

Isten az igazságot szerető Isten, semmi álságosság nincs benne. A Fiúban, Jézus Krisztusban soha senki álnokságot nem talált. Ha a magunk életét megvizsgáljuk, akkor megdöbbenve tapasztaljuk, hogy bizony úgy szavainkban, mint cselekedeteinkben sok hamis található. Vegyük ezért vizsgálat alá mindenekelőtt a beszédünket. A Biblia ezt írja: „Választott ezüst az igaznak nyelve.” (Péld 10,20) Sokkal inkább salak és szemét annak a beszéde, aki nem igazat szól: „Mint a meg nem tisztított ezüst, mellyel valami agyagedényt beborítottak, olyanok a gyullasztó ajkak a gonosz szív mellett. Az ő beszédeivel másnak tetteti magát a gyűlölő, holott az ő szívében gondol álnokságot. Mikor kedvesen szól, ne bízzál ő hozzá; mert hét iszonyatosság van szívében." (Péld 26,23-25)  Nincs-e bennünk is, nincs-e beszédünkben valamilyen álnokság? Nem mondunk-e többet vagy kevesebbet a valóságnál? Szóljunk igazat, és az álnokságot vessük el magunktól. Az élet viharaiban ne keseredjünk meg. Egyetlen Urunk ma is bíztat minket: „Ne félj, csak menj,… A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki….” Ez a bíztatás szól nekünk is, akiknek az életéből olykor-olykor kifogynak, elfogynak a dolgok. Kinek-kinek a türelem, a hit, az erő, az öröm, a boldogság, a bizalom, az élni akarás, a célok... Ezek kifogyhatnak ugyan, de nem fogynak végleg el, mert ha csatlakozunk a Krisztushoz, ha meghalljuk az Ő szavát és engedünk neki, akkor akár százszor is többet kaphatunk vissza, mint ami "elfogyott."

Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívöket! Akkor alászálla az Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt. Mikor ezt látta az egész sokaság, arczra borult, és monda: Az Úr az Isten! az Úr az Isten! (1Kir 18,37-39)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Tebenned megújulhatom.

Ámen